Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Levélbomba robbant a volt görög kormányfő kocsijában Athén közepén

Valószínűleg levélbomba robbant Lukasz Papadémosz korábbi görög miniszterelnök autójában, Athénban. A sofőr és a volt kormányfő is megsérült, helyi hírforrások szerint a kezén és a lábán. Állapotuk nem életveszélyes, kórházba szállították őket – írja a  Magyar Nemzet.
A rendőrség szerint a detonáció aközben történt, hogy a kocsi mozgásban volt a görög főváros kellős közepén, az egyik legforgalmasabb útnak számító Patiszion és a Marnisz utca kereszteződésében, helyi idő szerint este fél hét körül.

A 69 éves Papadémosz 1994 és 2002 között a görög jegybank első, 2002 és 2010 között az Európai Központi Bank második embere volt, kormányfőként 2011. november 11. és 2012. május 16. között működött. Ekkor súlyos megszorító intézkedéseket fogadtatott el a parlamenttel a nemzetközi mentőcsomag fejében.

A BBC volt görögországi tudósítója, Malcolm Brabant, aki korábban évekig élt az országban a lapnak azt mondta: szerinte Papadémosz jó technokrata volt, aki tudta működtetni a nehézkes állami rendszereket. Valószínűleg egy baloldali csapat követte el a támadás – tette hozzá az újságíró.

Emlékezetes: a szélsőségesen baloldali Tűzfészek Összeesküvés nevű csoportosulás még március közepén küldött levélbombát Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter irodájába, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi kirendeltségébe is. Előbbit még idejében hatástalanították, utóbbi viszont fel is robbant. A levelet kibontó IMF-titkárnő könnyebb sérüléseket szenvedett. Ezzel egy időben a francia hatóságok egy dublini címzésű levélbombát is találtak, amely így nem jutott el a célig.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések