Megtiltotta tagjainak a közösségi oldalak használatát az Iszlám Állam, amely komoly büntetéssel fenyegette meg a tiltást megszegőket - közölte az EFE spanyol hírügynökség.
Az erre vonatkozó információkat a hírügynökség egy olyan levélre hivatkozva közölte, melyet korábban a terrorszervezet úgynevezett "képviselőiből" álló "bizottsága" adott ki, és melynek másolatához az EFE hírügynökség is hozzájutott. A levélben a dzsihádisták a közösségi hálózatok feltalálóit "Allah és az ő prófétája ellenségeinek" nevezték, valamint azzal vádolták őket, hogy "megfigyelik a közösségi oldalakat".
A testület közvetlenül a szervezet "emírjével" áll kapcsolatban, feladata pedig a "többi civil és katonai szerv", valamint az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló iraki és szíriai területek felügyelete.
"A közösségi oldalak széles körű használata az Iszlám Állam katonáinak körében komoly károkat okozott a szervezetnek" - áll a levélben, amelyet május 14-én adták ki, és formátuma megegyezik azzal, melyet az Iszlám Állam használ "hivatalos" dokumentumaiban.
A szervezet számára eddig az internet és azon belül a közösségi oldalak volt az a platform, ahol széles körben terjesztette radikális iszlamista nézeteit, valamint általában ezeken a felületeken vállalta magára a korábbi merényletek elkövetését is. A terrorszervezetek internetes tevékenységeit megfigyelők szerint az Iszlám Állam a terrorista propaganda terjesztésével több ezer harcost volt képes magához csalogatni a világhálón keresztül, akik többségükben azóta is a "dzsihád", vagyis a "szent háború" nevében vívnak harcokat Irakban és Szíriában.
0 Megjegyzések