Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Két napra virágba borul Gyula városa

Péntektől vasárnapig új helyszínen, a gyulai Göndöcs-kertben és a Béke sugárút kapcsolódó részén rendezik meg a Virágok Fesztiválját — jelentette be keddi sajtótájékoztatóján dr. Görgényi Ernő.
A város polgármestere hangsúlyozta, korábban a Kossuth tér adott otthont a programnak, ám az esemény a teret kinőtte. Mint kiemelte, további újdonság, hogy a nagy sikerű virágvásár ezúttal két napos lesz.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn, a város főkertésze elmondta, pénteken a Fű, fa, virág című szakmai konferencia áll az esemény középpontjában, míg délután három órától nyílik a Tavaszi ébredés című virágkötészeti és fotókiállítás a vigadóban.

A virágvásáron ötvennyolc kiállító kínálja majd a termékeit. Facsemeték, évelő növények, egynyári növények, belső dísznövények, kerti bútorok, pavilonok, kerti tűzrakóhelyek egyaránt szerepelnek a kínálatban.

Kiss János, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. szakembere kifejtette, szombaton délután a Kiss Kata zenekar és Szabó Eszter is fellép majd. Este Hevesi Tamás Hevo Metal címmel ad rockkoncertet, majd tűzijáték lesz. Vasárnap a helyi óvodások, iskolások, a Magyarvárosi Népdalkör, az ifjúsági fúvósok, az Energy Dance Cool és a Grund zenekar is színpadra lép.

Forrás: beol.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések