Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Jubilál a kendlimajori Ludvig-művésztelep

Az eddigi legnépesebb résztvevői körrel nyílik meg vasárnap a Nagykanizsához közeli Kisrécsén a Ludvig Nemzetközi Művésztelep, amely sorrendben a 25. alkalom lesz - tájékoztatta az alkotótelep elindítója kedden az MTI-t.
Ludvig Zoltán festőművész arról számolt be, hogy a művésztelepre minden korábbinál többen jelezték részvételüket, ezúttal 16 országból 43 képzőművész fogadta el a meghívást. Számos visszatérő hazai és külhoni alkotó mellett nyolc új résztvevő is érkezik a kendlimajori művésztelepre Kelet- és Nyugat-Európából, valamint Ázsiából.

A rég kialakult gyakorlat szerint a látogatók előtt mindennap nyitva a művésztelep. Az érdeklődők így a nemzetközi kortárs képzőművészet széles szeletével találkozhatnak úgy, hogy nemcsak a galéria falán látják a kész művet, hanem követhetik az alkotás folyamatát, illetve személyesen is kapcsolatba kerülhetnek az alkotóval.

A 25. művésztelepről egy jubileumi kiadvánnyal is megemlékeznek a szervezők. A mintegy ezer fotót tartalmazó albumban csaknem 120 képzőművészt mutatnak be portréval, életrajzzal és alkotásaikkal, megmutatva mindazt, ami Kendlimajorban történt 1999 óta. Az albumot június 3-án, a műgyűjtők délutánján mutatják be, másnap pedig a nyílt napon a "Még 1 mozdulat" Táncszínház előadását is megtekinthetik a látogatók. A Ludvig művésztelep zárókiállítását június 10-én nyitják meg - tette hozzá Ludvig Zoltán.

Forrás: MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések