Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Jól haladnak az M35-ös autópálya folytatásával

Az M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalú közötti első, 5,43 kilométeres szakasza, valamint az 5,5 kilométer hosszon, új nyomvonalon megépülő 481. számú főút (déli elkerülő út) várhatóan már 2018 év elejére elkészül. A beruházás második, 20,2 kilométer hosszú 481. számú főút – Berettyóújfalu közötti részét pedig jövő év végén vehetik birtokba az autósok.
Mint ismert, tavaly július óta építik az M35-ös autópálya folytatását. Az M35-ös jelenleg 44 kilométer hosszú, az M3-ast köti össze Debrecennel. Most megépítik a hátra lévő 25 kilométeres szakaszt is, így 2-szer 2 sávos gyorsforgalmi úton lehet majd Berettyóújfaluig eljutni. Az M35-ös folytatása mellett a beruházás keretében megépítik a déli elkerülő utat. Ez egy 5,3 kilométer hosszú 2×1 forgalmi sávos főút lesz, és a 481-es főút nevet viseli majd. Ez az út köti majd össze a 47-es számú főutat és az M35-ös autópálya új szakaszát.

 Az M35-ös építésének első ütemében a 4-es számú főút és a 481-es számú főút közötti szakaszon a nyomvonal teljes hosszában építési tevékenység folyik – áll a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében.  Mindez földműépítést, rézsűkialakítást, a rézsűfelületek humuszolását jelenti. A műtárgyaknál cölöpalapozás, cölöpösszefogó gerenda, pillér- és hídfőépítés van folyamatban. Május második hetében a 4-es főút feletti hídnál elkezdődik a tartógerendák beemelése, valamint a főpályán a pályaszerkezeti réteg építés is. A 481-es számú főúton földműépítés és átereszek építése zajlik.

Az M35-ös második ütemében a 481-es főút és a Berettyóújfalu közötti szakaszon folyamatos a beszállító utak karbantartása és az anyagbeszállítás, folyik az ideiglenes terelőutak kialakítása és a felhagyott régészeti gödrök visszatöltése. A kivitelező egy kilométer hosszon töltésalapozás előkészítést végez, a főpályán pedig 4,5 kilométer hosszon készül a töltésalapozás. A hídépítési munkák most a szerkezeti cölöpök és a cölöpösszefogó gerendák, pillérek készítésének fázisában vannak. A szakaszon mederkorrekció, mederburkolatok és átereszek építése zajlik, valamint megtörténik a nagyfeszültségű távvezeték és a szénhidrogén vezeték kiváltása is.

Az új autópályaszakaszt és a déli elkerülő utat uniós és hazai forrás felhasználásával 69 milliárd forintból építik meg.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések