Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Gyurcsányék így vélekednek a magyar családokról

A Demokratikus Koalíció közleménye szerint a Családok Világkongresszusa nevű rendezvény keretében találkoztak a világ homofóbjai, abortuszellenesei és mindazok, akik a család fogalmát tekintve az 1900-as évek elején rekedtek.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, csütörtökön került megrendezésre a Családok Világkongresszusa Budapesten, mely a hagyományos családmodell témakörére fókuszált. A konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg, beszédében pedig bejelentette, hogy tovább növelik a családi adókedvezmény mértékét.

Bár kevesebb mint negyven év alatt az ország több embert vesztett a népességfogyás által, mint a második világháborúban, Gyurcsányékat ez láthatólag nem érdekli, ehelyett ideológiai síkon, a hagyományos családokat kifigurázva támadják a kormányt. 

A balliberális párt közleménye szerint ugyanis a résztvevők között szép számmal találunk olyanokat, akik szerint csak egy nő és egy férfi alkothatnak családot, a gyermekeknek pedig lehetőleg népviseletben kell a természetben fakardozniuk bibliával a hónuk alatt, különben nem is beszélhetünk családról.”

A gyurcsányisták szerint a Fidesz csak kirekesztésre használja a család fogalmát, hiszen például a homoszexuálisok által alkotott családokról nem szól a fáma.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések