Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Furcsa helyzet alakult ki az útjavítások miatt

Elkezdte az önkormányzat a szokásos tavaszi útjavítást. A munka azonban nem a megszokott mederben zajlik, észszerűbb forrásfelhasználásra törekednek, a lakosság egy részét viszont zavarják a szokatlan módszerek, a kialakult helyzet balesetveszélyes.
Az elmúlt napokban kijelölték, majd felmarták a sérült útburkolati részeket. Az elmúlt évekkel ellentétben viszont idén a poros, aprókavicsos martaszfaltot visszaszórták az így keletkezett lyukakba. A közlekedők értetlenül állnak a folyamat előtt, hiányolják a tájékoztatást.

– Nem értem, mit akarnak ezzel, tavaly és tavalyelőtt leaszfaltozták a kátyúkat, legalább lehetett rajta közlekedni. Most nem tudja senki, miért, csak felszórják ezzel, kész balesetveszély – mutatja méltatlankodva egy arra járó autós.

– Az önkormányzat szakemberei az eddigi gyakorlattól eltérően végzik a munkát, közel ezerötszáz négyzetméternyi utat javítanak idén, így fontos szempont volt a rendelkezésre álló önerő észszerű felhasználása – tájékoztatott a polgármesteri hivatal városüzemeltetési és hatósági irodája.

Mostantól a szükséges helyeken öt centiméter mélyen marják fel az útburkolatot, a helyére martaszfalt kerül addig, amíg a forró aszfalt meg nem érkezik. Egyszer mennek a keverőüzemben, nagyobb tételben érkezik a tömítőanyag, így az önkormányzat jelentős költségeket takarít meg. Közölték, a napokban már érkezik a forró aszfalt, és egy héten belül eltűnnek az említett kátyúk.

Forrás: szoljon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések