Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy szír menedékkérőt, háborús bűnökért Ausztriában

Ausztriában életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy menedékkérőt, mivel bizonyítottnak találták, hogy megölt 20 sebesült szíriai kormánykatonát.
A 27 éves menedékkérő pere még februárban kezdődött, ám kétszer is el kellett napolni, mivel összeesett a bíróságon. Szemtanúk hiányában a fő bizonyíték ellene saját vallomása volt, amit korábban helyi hivatalnokoknak tett. A bíróságon a férfi ezt tagadta, állította, hogy ő csak a szemtanúja volt a kivégzéseknek. Azzal védekezett, hogy félrefordították beszédét. A bíróság ezt azonban nem hitte el neki.

A tárgyaláson meghallgatták a tolmácsot, aki kijelentette, hogy a szíriai kétszer is elmondta neki, hogy súlyosan sérült szíriai kormánykatonákat lőtt le a szíriai Homsz városában. Az elítélt férfi ezt a nyilatkozatát pedig később aláírta.

Szabó László ügyvéd azzal védte a férfit, hogy a nyomozásban és a kikérdezésben is hiányosságok vannak. Úgy tudja, hogy a vallomás írott verziójába kevesebb került be, mint ami szóban elhangzott. Azt se érti, hogy a tárgyalást miért zavarták le ilyen gyorsan.

Egy osztrák napilap pedig arról cikkezett, hogy a bíróság tagjai ilyen rövid idő alatt nem tudták megérteni az ügy bonyolult részleteit, ráadásul nyelvi nehézségek is adódtak köztük és a vádlott között, annak ellenére, hogy tolmács fordított.

Az osztrák hatóságok látókörébe a férfi tavaly júniusban került, amikor menekültkérőként már Ausztriában volt. Tartózkodása alatt dicsekedett szörnyű tettével, amit az egyik honfitársa jelentett a rendőröknek.

A Genfi Egyezmények értelmében sérült katonák megölése háborús bűncselekménynek számít. Ezt a bűncselekményt az úgynevezett egyetemes joghatóság következtében bármely államban tárgyalhatják, függetlenül az elkövető állampolgárától és a bűntett helyétől.

A bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte – áll a The Guardian beszámolójában.

Forrás: Menedékért ment Ausztriába, életfogytiglani börtönbüntetést kapott

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések