Tizenöt hazai települési önkormányzat, köztük Békéscsaba és Szarvas közlekedési kultúráját ismerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy csütörtöki budapesti ünnepségen.
– Biztonságosabbá teszi a közlekedést, ha résztvevői figyelmesebben, kulturáltabban viselkednek egymással – mondta Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Közlekedési Kultúra Napja nyitó sajtótájékoztatóján.
Mint az a bekescsaba.hu honlapon olvasható, a díjjal a minisztérium a békési megyeszékhely közlekedési kultúra fejlesztésében tett erőfeszítéseit ismerte el. Mint ismeretes, évek óta jelentős összeget fordít a város a kerékpárút-hálózat fejlesztésére, a település belterületén található útvonalak mellett számos környező város és község elérhető biztonságosan kerékpárral Békéscsabáról, és a közeljövőben tervezett fejlesztések egyik fókuszában is a kerékpárutak fejlesztése áll. A díjátadó ünnepségen a várost dr. Bacsa Vendel jegyző képviselte.
A Szarvasnak járó elismerést Babák Mihály polgármester és Krivik Viktor, a polgármesteri hivatal programszervezője vette át.
Az eseményen elhangzott az is, hogy egy friss közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek mintegy négyötöde hasznosnak tartja azt a kezdeményezést, hogy minden évben egy napon kiemelten foglalkozzunk a közlekedési kultúrával Magyarországon. A Közlekedéstudományi Egyesület megbízásából nemrégiben elkészült kutatás arról is ír, hogy a magyarok alapvetően elégedettnek érzik magukat a közlekedés során. A válaszok alapján 71 százalékuk nagyon elégedett vagy elégedett, az elégedetlenek aránya pedig mindössze 3 százalék.
0 Megjegyzések