Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Beke István szabad, de megváltoztatta az életét a „terroristaügy” (videó)

A terrorizmus vádja alól nemrég alapfokon felmentett kézdivásárhelyi fiatalember először számolt be elfogatásáról, fogvatartásának körülményeiről, tárgyalótermi részletekről, cellatársainak és román ismerőseinek viszonyulásáról, illetve arról, hogyan élte meg családja az ügyet. 
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt – akiket azzal gyanúsítottak, hogy robbantani akartak a román nemzeti ünnepen, Kézdivásárhelyen – az ügyészség eredetileg közösség elleni merénylet kísérletével, illetve felbujtással vádolta, a per során pedig azt kérte, hogy módosítsák a vádat az alkotmányos rend elleni cselekményekre.

A táblabíróság azonban, mint ismeretes, nem találta bizonyítottnak ezt a vádpontot, és csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélte a vádlottakat 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre. Éppen annyi börtönbüntetést szabott ki rájuk, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.

Beke István ismét szabad. Az édesapja által alapított kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának ’48-as termében fogadta a Főtér stábját.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések