Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az ENSZ-hez és a NATO-hoz fordul hazánk

Négy nemzetközi fórumhoz fordul a magyar kormány az Európai Parlament Magyarországot támadó május 17-i határozata ­miatt, amelyben az EP a terrorcselekménnyel vádolt Ahmed H. védelmére kelt. Közben megtudtuk, hogy a férfi ügyét június 15-én tárgyalja másodfokon a Szegedi Ítélőtábla.
A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget – közölte hétfőn sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt mondta: a magyar–szerb zöldhatár lezárása után illegális bevándorlók ­Ahmed H. vezetésével Röszkénél támadást indítottak a magyar rendőrök ellen, akiket órákon át kövekkel, betondarabokkal és üvegekkel dobáltak. Ismert, az ügyben Ahmed H. első fokon tíz év fegyházbüntetést kapott a Szegedi Törvényszéken, és végleg kitiltották Magyarország területéről.

Az ítélet szerint a férfi nemcsak résztvevője, de irányítója is volt az eseményeknek, amelyekben egyébként tucatnyi magyar rendőr sérült meg. Ahmed H. megafonba beszélve irányította a határátkelő szerbiai oldalán felgyűlt tömeget, a videofelvételek tanúsága szerint pedig ő maga is dobálta a rendőröket. A férfit napokkal később a győri vasútállomáson fogták el. Közben lapunk megtudta, hogy a Szegedi Ítélőtábla június 15-én tárgyalja másodfokon a terrorcselekménnyel vádolt Ahmed. H. ügyét.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az EP Magyarországot támadó május 17-i határozatában ezt a férfit mentegette, vagyis egy terrorista mellé állt a megtámadott magyar rendőrökkel és Magyarországgal szemben, egy olyan időszakban, amikor Európának minden korábbinál súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie.

Szijjártó Péter szerint az elítélt Ahmed H.-t mentegeti az Európai Parlament

Szijjártó Péter közlése szerint az EP határozata miatt négy nemzetközi fórumhoz fordul a magyar kormány: az ENSZ terrorizmusellenes intézkedések végrehajtásáért felelős munkacsoportjától, az Európa Tanács terrorizmusellenes tevékenységért felelős bizottságától, az EBESZ terrorizmusellenes egységétől, valamint a NATO terrorizmusellenes szekciójától és új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó divíziójától kérik az EP-határozat vizsgálatát, hogy az mennyire növeli a terrorveszélyt és mennyiben bátorítja az Európában terrorcselekményeket elkövetni szándékozókat.

A miniszter hangsúlyozta: az EP akkor mentegeti ezt a terroristát, amikor minden európai politikának az emberek biztonságának helyreállítására kellene irányulnia, amikor a NATO-ban is terrorizmus elleni harc a legfontosabb célkitűzés, és azok után teszi ezt, hogy az elmúlt években Párizsban, Brüsszelben, Nizzában, Londonban és Manchesterben is terrortámadásokat kellett elszenvedni. Megjegyezte: az EP határozata azt állítja, hogy a férfi nyugtatni akarta a kedélyeket, és rendkívül szofisztikáltan tárgyaknak nevezi azokat a köveket, amelyeket ­Ahmed H. a rendőrökre dobált.

Több millió emberrel megy szembe Botka László

Hollik ­István, a KDNP képviselője – utalva az MSZP miniszterelnök-jelöltjének múlt heti nyilatkozatára – kifogásolta, hogy Botka „kerítésbontó” László olyankor nyilatkozik a határ lebontásáról, amikor az EU továbbra sem tud gátat szabni a migrációnak. Emlékeztetett: az MSZP a bevándorlást csak álproblémának tartotta korábban. A politikus kitért arra is, hogy Botka Lászlónak miniszterelnök-jelöltként az első útja Brüsszelbe vezet, így az MSZP „most sem a magyar emberek érdekét, hanem Brüsszelét képviseli”. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára válaszában hangsúlyozta: Botka László már korábban hitet tett a bevándorlás mellett, amikor arról beszélt: Szeged lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek. Ezzel a politikus szerinte több millió magyarral ment szembe - írja a Magyar Idők.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések