Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A 120-szal érkező vonat elé hajtott a debreceni férfi

Tragédia is történhetett volna tavaly szeptemberben, amikor egy kőszállító teherautó sofőrje a pirosban hajtott be a vasúti átkelőbe.
Amint arról tavaly szeptemberben beszámoltunk, egy kőszállító teherautó hátuljának ütközött egy Debrecen felé haladó személyvonat Ebes térségében. Az ügyben most emelt vádat a Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a teherautó sofőrje ellen.

Ahogy a vádiratban áll, 2016. szeptember 23-án 12 óra 20 perc körül a vádlott tehergépkocsival Ebes külterületén egy földúton haladt a 4. számú főút irányába, ezért át kellett haladnia az Ebes és Debrecen között lévő vasúti átjárón.

A debreceni férfi 12 óra 23 perckor érkezett a vasút-közút kereszteződéshez, ahol fénysorompó működött, villogó piros jelzést adott. A vádlott a tiltó jelzést figyelmen kívül hagyva behajtott az átjáróba, azonban ahhoz már nagyon közel járt a 120 kilométer/óra sebességgel Ebes felől Debrecenbe közlekedő gyorsvonat.

A mozdonyvezető észlelve a vádlott magatartását, hangjelzést adott és gyorsfékezett, ennek ellenére a mozdony bal oldalával nekiütközött a tehergépkocsi platójának bal oldali hátsó részéhez.

Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, azonban a tehergépkocsiban és a mozdonyban anyagi kár keletkezett. A vádlott KRESZ szabályszegésével veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a debreceni férfi ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések