Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

24 szépség között dől el, kik lesznek a Grand Casino szépe döntősei

A végső győztes több mint félmillió forintnyi értéket vihet haza. A Dehir nem csak tudósít, jutalmazni is fog.
Amint már arról beszámoltunk, idén harmadik alkalommal hirdették meg a szervezők a versenyt a több mint félmillió forint értékű fődíjért, ami 250 ezer forint készpénzt és egy álomhétvégét, portfólió fotózást és egy éves Corpus fitness bérletet jelent. A szépségek három fordulóban mutatják meg bájaikat: kezdésnek utcai viselet, majd fürdőruha végül pedig elegáns estélyi következik. A hölgyek mellett más meglepetések is várják a vendégeket, valamint Dj felel az est hangulatáért.

A díjesőhöz a Dehir.hu is hozzájárul, hiszen a hírportál szerkesztősége megválasztja a Dehír szépét. A cím nyertese portfóliófotózást nyer, amihez bemutatkozó cikk is társul majd. Kialakult a középdöntő 24 fős mezőnye. Ezek szerint Csősz Bernadett, Csuzi Alexa, Gajdos Adrienn, Győri Nikolett, Hegedűs Maja, Iványi Zsanett, Jobbágy Sára, Katkó Vivien, Kecskés Boglárka, Kosárkó Petra, Kuhajda Zsanett, Losonczi Gréta, Mázló Lilla, Molnár Dominika Ditta, Nánási Nikolett, Nyuzó Ágnes, Öchsláger Kitti, Pásti Anett, Poharánszki Edit, Rácz Alexandra, Rubos Friderika, Simonka Klaudia, Széphalmi Dia és Zolnai Bettina között dől el május 11-én este, kik jutnak be a fináléba. A mezőny a Grand Casino Facebook-oldalán tekinthető meg, de a középdöntő után a Dehir.hu oldalán is találkozhatnak olvasóink a lányok fotóival.

A döntőig vezető úton a lányokra egyhetes felkészítés és sok érdekes program vár, melyekről a Dehir részletesen, rengeteg fotóval számol be. A döntőre május 25-én este kerül sor, akkor derül majd ki, hogy Kun Zsanett és Barati Bianka után ki lesz egy esztendeig a Grand Casino arca. Az estre – miként a középdöntőre is – a belépés ingyenes.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések