Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Üzenetet küldtek Putyinnak a Szentpéterváron robbantó terroristák

Vlagyimir Putyin is Szentpéterváron tartózkodott a ma délutáni metrórobbantás idején. Az orosz elnök látogatása nem volt titkos, már több héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a városba látogat, ezért időzítették erre az időpontra a terroristák a támadásukat, ezzel üzenve Putyinnak.
Két robbanás is történt Szentpétervár két különböző metróállomásán – jelentették hétfőn az orosz hírportálok. A sérültek között gyermekek is vannak, korábban már ismeretlen csomag miatt lezárták az egyik metrómegállót. Az egyik robbanás egy metróvagonban történt, eddig tíz halálos áldozatról számolt be a Kommersant orosz hírportál.

Szemtanúk és a sajtóinformációk szerint tízen meghaltak – a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a halálos áldozatok között gyerekek is vannak –, legalább húszan pedig megsérültek. Később a szentpétervári kormányzó sajtóhivatala azt jelentette, hogy összesen ötven a halottak és a sérültek száma.

A detonációban 200-300 gramm trotilnak megfelelő robbanóanyag robbant.

Előbb két, majd nyolc metróállomást zártak le a városban, mostanra azonban az egész vonalon felfüggesztették a metróközlekedést. A füsttel borított állomásról mostanra sikerült kimenekíteni az embereket.

A Rosszija 24 hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok a nap folyamán több alkalommal is kutattak gyanús tárgyak után, és az egyik megállót ki is ürítették.

A Fontanka.ru  hírügynökség értesülései szerint a Ploscsagy Vossztanyja metrómegállóban találtak egy fel nem robbant pokolgépet. Most hatástalanítják.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések