Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Sikerrel járt az aláírásgyűjtés, átszervezik a forgalmat

Aláírásokat gyűjtöttek az egyik belvárosi utca lakói a közelmúltban annak érdekében, hogy tiltsák ki a teherautókat szűk utcájukból. A kezdeményezés nyomán az egész város közlekedési rendjét felülvizsgálták az elmúlt időszakban.
A városüzemeltetési osztály így vizsgálta többek között a Damjanich utca forgalmi rendjét.

– Jómagam úgy vélem, ez a probléma viszonylag egyszerűen orvosolható, nincs semmi akadálya, hogy a Damjanich utca forgalmát némiképp korlátozzuk – tette hozzá Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere.

– Ha az érintett utca két végén súlykorlátozó táblákat helyezünk ki, máris elkerüli ezt a szakaszt a teherforgalom, megszűnik a gond. Mindenképpen arra törekszünk, hogy megnyugtató módon rendezzük ezt a kérdést, amely ugyanakkor rávilágított számos más forgalomtechnikai problémára is, amely a városban gondot okoz.

– Mezőtúron ugyanis az átmenőutak sugaras szerkezetet alkotnak, melyeket sok esetben nagyon szűk, olykor még személyautóval is nehezen járható kisebb utcák kötnek össze. Olykor nem könnyű tehát közlekedni a városban, pedig egyre többen használnak autót, folyamatosan növekszik a forgalom.

A szakértők szerint a városon áthaladó 46-os út tervezett burkolatfelújítása során – amely a Puskin úti csomópont és a Hortobágy-Berettyó-híd közötti szakaszt érinti – fennáll annak a veszélye, hogy a kijelölt terelőút helyett a Damjanich utcát veszik igénybe. Az átmenő forgalmat ezért indokolt a megfelelő teherbírással rendelkező állami közúthálózatra terelni.

Ugyancsak érinti az átszervezés a Vásárhelyi Pál utcát, amely fontos közlekedési útvonala a mezőgazdasági gépeknek. A nagyméretű járművekkel nehéz a haladás, s mivel az érintett utca páros oldalában nincsenek lakóházak, nem okoz gondot a megállási tilalom bevezetése.

A Nyári Nagy Pál utcában is változik a rend, amelynek az Arany János és a Búza utca közötti szakasza jelenleg a Búza utca felé egyirányú.

Ha elkészül majd az Arany János utca szilárd burkolata, a Rákóczi útra a kihajtás lehetősége a kétirányú forgalmú Arany János utcán át is lehetséges lesz, a forgalmi irány megfordításával ugyanakkor lehetőség nyílik a Nyári Nagy Pál utcán át a Szabadság téri társasház belső udvarának és parkolójának megközelítésére.

A parkolást is segítik a belvárosban


A belvárosban a parkolási gondok enyhítésére is dolgoztak ki terveket. Jelenleg a szükségesnél kevesebb parkolóhely áll rendelkezésre a központban, s különösen igaz ez a kórház környékére. A város képviselő-testülete ezért úgy döntött, hogy az önkormányzat területén alakítanak ki egy parkolót.

– Természetesen parkolási díj bevezetését nem tervezzük – emelte ki Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere, aki hozzátette: a következői évek tervei között szerepel, hogy a Kossuth úton, a református kollégium oldalában fognak építeni egy közel húsz férőhelyes parkolót.

Forrás: szoljon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések