Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rosszul vallott, megbosszulták...

Erőszakkal, éjszakai magánlaksértéssel, súlyos testi sértés kísérletével, s két könnyű testi sértéssel vádol a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy falubeli testvérpárt.
A testvérpár részegen rontott rá két éve karácsonykor egy haragosuk családjára. Minderről dr. Konkoly Thege László főügyészségi sajtószóvivő adott tájékoztatást.

A vád szerint a 30 éves szemerei férfit az bőszítette fel, hogy az ellene folytatott bűnügyben az ismerőse a rendőrségen nem az ő vallomását támasztotta alá, hanem a sértettét. A düh egyre forrt benne. Az öccsével 2015 karácsonyán berúgtak, s elhatározták, számon kérik a tanút a vallomásáért. A lakásánál a kerítéskapuból letörtek egy vasdarabot, az egyikük azt behajította a zárt ablakon át a nappaliba. 

A bent alvók felébredtek, az udvarra siettek, ahová a két terhelt is behatolt. A ház tulajdonosát, az idős férfit többször megütötték, összerugdosták. Az apja segítségére rohanó fiút szintén megverték. Az asszonyokat sem kímélték a támadók. A durva cselekmények csak a szomszéd erélyes közbelépésére értek véget.

Az ügyészség a bizonyítékok alapján emelt vádat a fentebb említett bűncselekmények miatt a testvérpár ellen, s azt indítványozza, hogy a bíróság végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki rájuk.

Az ügyben első fokon a Füzesabonyi Járásbíróság hoz majd ítéletet.

Forrás: heol.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések