Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rossz világ jön a migránsokra. Az osztrákok olyat tesznek, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt

Az oszt­rák kor­mány­ko­a­lí­ció min­den kér­dés­ben meg­ál­la­po­dásra ju­tott, így be­je­len­tet­ték, hogy el­ké­szült a be­ván­dor­lók in­teg­rá­ci­ó­já­ról szóló tör­vény­cso­mag.
Az osztrák kormány úgy látja, hogy az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb kihívása a frissen az országba érkező migránsok beilleszkedése lehet. A több százezer bevándorló között ugyanis a legtöbben még a nyelvet sem beszélik. Éppen ezért az integrációs csomag egyik alappillérének az számít, hogy intenzív nyelv- és értékkurzusokra járatnák a bevándorlókat.

Emellett pedig az osztrák migrációs- és külügyminiszter javaslata is átment, Sebastian Kurz ragaszkodott ahhoz, hogy az állás nélküli szociális juttatásokba részesülő migránsoknak kötelező legyen legalább közmunkát végeznie. Azt is törvényben rögzítenék, hogy azoknak a migránsoknak, akik nem hajlandók az előírt kurzusokon részt venni, azok lényegesen kevesebb támogatásban részesülnének.

Fontos intézkedés az is, hogy hamarosan már pénzbüntetés járhat azért, ha egy muszlim nő burkát visel a köztereken, és betiltják a Korán utcai terjesztését is.

Forrás: Ripost 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések