Míg húsz évvel ezelőtt karriert építeni nem volt kívánatos, mert az egy pejoratív szónak számított, addig ma már a hallgatók az egyetemen még a diploma megszerzése előtt közvetlenül megtalálhatják a számukra megfelelő előrelépési lehetőségeket, munkáltatói ajánlatokat. A Kaposvári Egyetemen 33 kiállító állásajánlataival találkozhattak az érdeklődők a 11. Karrier Napon.
Minden évben a tavaszi szemeszterre időzítik a hagyományos karrier napot, így az államvizsgára készülő tanulók közvetlenül a leendő munkáltatóikkal ismerkedhetnek meg.
– Ez egy szövetség – fogalmazott a megnyitón Szávai Ferenc rektor. – Összehozzuk a végzős hallgatókat és a munkáltatókat. Nagyon fontos, hogy a gyakorlati életet behozzuk az egyetem falai közé.
Figyelj oda, ha külföldre mész dolgozni!
A kiállítók a standjaikon a munkafolyamatokat is bemutatták és tesztek kitöltésével segítettek a lehetőségek sokasága közti eligazodásban. De a végzősök akár állásajánlatok között is válogathattak, sőt a munkáltatóknak közvetlenül is feltehették kérdéseiket. Ezen kívül workshopokat is szerveztek a hallgatóknak. Az egyik ilyenen a külföldi munkavállalás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az érdeklődők meghallgathatták, mire kell figyelniük, ha egy másik országban akarnak dolgozni. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ezekről a fiataloknak vajmi kevés információjuk van, s ezért sokszor kerülnek nem várt helyzetbe.
Kudarc és felemelkedés a sikerig
A kampusz volt kommunikáció és művelődésszervező szakos hallgatója Karácsony-Kasza Renáta pedig saját példáján keresztül mutatta be, milyen akadályokat kell leküzdeni, s mennyi kudarc, valamint felemelkedés szegélyezi a sikerhez vezető utat. Ő ma már sikeres vállalkozó, karrierstylistként másoknak segít a tudatos karrier felépítésében.
Önismeret és támogató segítség
Karácsony-Kasza Renáta elmondta: az a tapasztalata, hogy az embernek elsősorban saját magát kell jól ismernie a megfelelő munka kiválasztásához. Ezért egy-egy tanácsadás során nagy hangsúlyt fektet az önismeretre. A Kaposvárról indult üzletasszony fontosnak tartja azt is, hogy az embernek egy mentora legyen. Ez lehet egy szakember, vagy egy jó ismerős is, a lényeg, hogy legyen kire támaszkodni. A karrierstylist a tudatos karrier tervezését segíti. Karácsony-Kasza Renáta számos nagy vállalatnál dolgozott már, sokszor már meglévő dolgozóknak segített. Azt mondta, akkor érte el célját, ha kliense elmondhatja magáról: a munkája az életformája is. Legtöbbször ugyanis ez a hiba, vagyis az, hogy a dolgozó egy szükséges rosszként tekint a munkájára, nem pedig lehetőségek tárházaként.
Forrás: sonline.hu
0 Megjegyzések