Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Megerőszakolta és meggyilkolta a kislányt, majd a mélybe vetette magát a rém

Az ítélethirdetésre kísérték a 48 éves rémet, mikor a férfi a bíróság negyedik emeletéről a mélybe vetette magát.
Az ohiói Robert Seman Jr-t halálra ítélte volna a bíróság, de a férfi ezt már nem várta ki: kihasználta őrei pillanatnyi figyelmetlenséget, és a mélybe ugrott. Azonnal meghalt – írja a Daily Mail.

Seman 2015-is borzalmas bűncselekményeket követett el: éveken keresztül erőszakolta akkori barátnője kislányát, Corrine Gumpot. A rettegő gyerek végül mindent bevallott édesanyjának, a nő pedig feljelentette Semant, és az akkor 10 éves Corrine-nal a szüleihez költözött.

Seman azonban bosszút állt: egy éjszaka felkereste a család otthonát, petróleummal lelocsolta az épületet, majd felgyújtotta a házat, amiben Corrine és nagyszülei éppen aludtak. Egyikük sem jutott ki a lángoló házból, halálra égtek.

Seman mindvégig tagadta a nemi erőszakot és a gyilkosságot is, de mikor látta, hogy a bíróság el fogja ítélni, véget vetett az életének.

Forrás: faktor.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések