Míg Thesea May és a brit sajtó dühöng, a spanyol volt miniszterelnök igyekszik higgadtan kezelni az ügyet.
Ahogy arról már korábban írtunk, kisebb diplomáciai vita robbant ki Spanyolország és az Egyesült Királyság között, az 1713 óta brit fennhatóságú Gibraltár sorsát ugyanis – egyesek szerint lobbiokokból – elfelejtették rendezni a kilépés benyújtását követően. A Bloomberg több brit napilapra hivatkozva írja, hogy a hétvége során kipattant diplomáciai botrányban Gibraltár sorsát többen is az 1982-es falklandi háborúhoz hasonlították, és hasonló tetőzést vártak az ügytől.
A korábbi konzervatív spanyol miniszterelnök, jelenlegi külügyminiszter, Alfonso Dastis így mindenekelőtt higgadtságra és további tárgyalásokra hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint „Gibraltár sorsa mutatja meg igazán, mennyire nehéz is lesz a britek leszakadása az Európai Unióról”, így elsősorban a tárgyalások folytatására buzdít, „kemény szavak nélkül”.
Az alig három négyzetmérföld területű Gibraltár körüli vita azonban nem is maga a terület autonómiája és sorsa miatt igazán izgalmas, sokkal inkább Theresa May reakciója az, ami feszültséget kelt. A Telegraph katonai vezetőkkel készített interjúja alapján Nagy-Britannia gyakorlatilag elsöprő győzelmet arathatna Spanyolország fölött, ha esetleg háborúig fajulna a dolog. A The Sun egyenesen szójátékot űzött a falklandi háborúban használt Exocet rakétákból, és „Brexocettel” fenyegette a spanyolokat.
Az 1982-es háborúból a szigetekért végül a britek kerültek ki győztesként Argentínával szemben, így Spanyolország – és a brit sajtó – most attól tart, hogy adott esetben ismét fegyverrel védenék meg a gyarmataikat. Arról nem is beszélve, hogy May agresszív kijelentései másutt is feszültségforrássá váltak, Észak-Írország és Írország között például újraépítenék a határt, ami a régóta szunnyadó indulatokat piszkálhatja fel.
Forrás: privatbankar.hu
Forrás: privatbankar.hu
0 Megjegyzések