Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ez már a vég! Pucérra vetkőzve mosakszik az iskolával szemben a migráns! (videó)

Nyitott társadalom, a bolognai pályaudvaron pucérra vetkőzve fürdőzött egy bevándorló.
A Bologna Today helyi olasz hírportál számolt be róla, hogy a bolognai központi pályaudvaron a migránsok beköltöztek a vagonokba, és ott alszanak. Ezt már jelezték is az illetékesek a hatóságoknak.

A napokban a pályaudvar egyik dolgozója egy megdöbbentő felvételt is eljuttatott a Bologna Today szerkesztőségéhez. A felvételen jól látszik, amint egy migráns fényes nappal anyaszült meztelenre vetkőzve mosakszik egy a vágányok melletti csapnál.

A felvételen mosakodó színes bőrű férfi az egyik vagonban tartózkodott előtte, ahol feltehetően lakik. A Bologna Today olvasója jelezte azt is, hogy az eset éppen egy iskolával szemben történt.

Az Olaszországba érkező ún. menedékkérők csupán 30%-a valamilyen hivatalos védelmet, a 70%-uk azonban gazdasági bevándorló, így a kérelmek elbírálása után már semmiféle állami ellátásban nem részesülnek, de nem is toloncolják ki őket.

Így az Olaszországban illegálisan élő migránsok száma rohamosan növekszik, és ők kénytelenek aztán ilyen megoldásokhoz folyamodni. Az olasz jobboldali pártok az illegális migráció leállítását sürgetik a határok lezárásával.

Az olasz baloldali kormány azonban továbbra is számolatlanul és ellenőrizetlenül engedi be az illegális migránsokat az országuk és az EU területére az NGO-kal együttműködve. Közben azonban az összes Olaszországgal határos ország gyakorlatilag lezárta a határait az illegális migránsok előtt.

Így most már szinte az összes Földközi-tengeren át érkező migráns Olaszországban reked. Az olasz központi bankra, a Banca D’Italiára is hivatkozva az olasz baloldali progresszívek (haladók) szerint Olaszországnak évi min. 200 ezer bevándorlóra van szüksége a fejlődéséhez…

A hírt a patrióta il riscatto nazionale hírportál is feltette a migrációról szóló információs oldalára. Ilyen lesz vajon az új Európa? Ezt akarja a baloldal és a pápa? Végül is valóban multinacionális, nyitott és liberális bizonyos értelmezésben…


Forrás: riscattonazionale.it 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések