Április 15-én lépett hivatalba dr. Csarnai Judit, a Békés Megyei Kormányhivatal új igazgatója – erősítette meg információinkat a Békés Megyei Kormányhivatal.
Mint megtudtuk, a kormányhivatal hivatalszervezetét főigazgató vezeti, akinek munkáját általános helyettesként az igazgató segíti. Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója április 15-ei hatállyal nevezte ki dr. Csarnai Juditot a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatójává. Az igazgató több éves közigazgatási vezetői tapasztalattal rendelkezik, hiszen 2013. január 1-től a Békési Járási Hivatal hivatalvezetőjeként dolgozott.
Dr. Csarnai Judit a megvalósítandó igazgatói feladatai kapcsán hangsúlyozta, hogy tudását és több éves tapasztalatát kívánja a kormányhivatal szolgálatába állítani. Munkája során elsősorban a szakmaiságot tartja szem előtt, ennek mentén kívánja a szakmai főosztályok feletti felügyeletet megvalósítani.
Forrás: beol.hu
0 Megjegyzések