Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Bajnokcsapat! Csodát tett a Fino Kaposvár

Kettőezer-egy és 2015 után az idén is csodát vitt véghez a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata, amely a bajnoki döntőben 0:2-ről állt talpra a Bp. Pénzügyőr SE ellen, s hódította el immár 18. alkalommal a bajnoki címet.
Fino Kaposvár–Bp. Pénzügyőr SE
3–2 (23, 21, -21, -24, 11)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1200 néző. V.: Mezőffy, Adler.

Szépségdíjas blokkok

Korábban már kétszer – előbb 2001-ben a Dunaferr, majd 2015-ben a Kecskemét ellen – volt rá példa, hogy a bajnoki döntő első két meccsét elveszítette a kaposvári együttes, a sorozat végén mégis aranyba foglalták a nevüket. Most újabb kaposvári röplabdáscsodának lehettünk a szemtanúi; ezúttal az idei szezon meglepetéscsapata, a Bp. Pénzügyőr SE ellen. 

A mérkőzés alaphangulatát Kalmár Ákos és Nagy József szépségdíjas blokkja adta meg. Úgy tűnt, hogy a Pénzügyőr idegeskedik inkább: sokat rontottak, ennek ellenére mégis ők vezettek. A nyitó játszma hajrájában Kalmár Ákost Bögöly Gábor váltotta, a kaposvári együttes pedig nagy csatában pontot tett az első szett végére.

Feltámadt a Pénzügyőr

A második játszmát végig a Fino uralta. Bögöly Gábor beállítása remek húzás volt, új lendületet tudott adni csapatának. Szinte hiba nélkül játszott a kaposvári együttes, jól zárt a blokk. Egyre nagyobb lett a különbség a két együttes között, s bár a végén a vendég fővárosiak zsinórban négy pontot szereztek, Dávid Zoltán két remek megmozdulása egyúttal a második játékrész végét jelentette.

Borítékolható volt, hogy a Pénzügyőr az első két elveszített játszma után nem adja fel és a végsőkig küzdeni fog. Ebben a szettben végig a vendégek irányították a játékot, s bár a játszma végén újra megvillant a Fino, a szett a fővárosiaké lett. Villámrajttal kezdett a Fino Kaposvár. Amikor Vajda Tamás kiütötte az ellenfél liberóját, Magyarósit, egy emberként ugrott talpra a nézősereg. Bögöly Gábor két ásza nyugtatólag hatott, ám ezután egyre többet hibázott a Demeter-egylet. A végjáték nem akármilyen izgalmat hozott, csak némi túlóra után dőlt el a szett a Pénzügyőr javára.

Jöhetett az ünneplés

Közel kétórányi csata után minden kezdődhetett elölről. A mindent eldöntő ötödik játszmában elhúzott a Fino, amely rendre visszaverte a fővárosiak akcióit, így nem marad más hátra, mint az újabb kaposvári bajnoki cím ünneplése.


Fino Kaposvár: Keen (–), Dávid Z. (21), Vajda T. (14), Kalmár Á. (3), Bozóki (11), Nagy J. (14). Csere: Deák M. (liberó), Bögöly (13). Vezetőedző: Demeter György.

Bp. Pénzügyőr SE: Tóth A. (7), Bagics (19), Kovács S. (6), Szalai Sz. (18), Kiss D. (4), Bokor G. (11). Csere: Ronkainen (liberó), Magyarósi (liberó), Takács G. (9), Kiss N. (2), Torma (-). Vezetőedző: Weczera Csaba.

Forrás: sonline.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések