Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Az önvezető technológiáé a jövő

Gőzerővel fejlődik az önvezetés technológiája, mely gyökerestül változtathatja meg a közlekedési szokásokat. Szakértők szerint az autók akár kilencven százaléka eltűnhet az utakról a digitális forradalom következményeként, azonban a városok autóforgalma ezzel párhuzamosan nőhet.
Átfogó képet rajzolt a digitalizáció legforróbb trendjeiről a régiós jelentőségű SMART 2017 technológiai konferencia. A budapesti Akvárium Klubban megrendezett esemény mintegy száz magyar és nemzetközi szakértő segítségével mutatta be az okos otthon és okos város megoldások, a mesterséges intelligencia, az okos fizetési megoldások és az önvezető technológia aktualitásait.

Utóbbi témában Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója is előadást tartott. Rávilágított: számos techcég – úgymint a Google vagy az Uber - dolgozik az önvezető taxik kifejlesztésén. Tanulmányok szerint a technológia elterjedése kilencven százalékkal csökkentené az autók számát az utakon, hiszen az autózás szolgáltatás-alapúvá válhat, és egyre kevésbé lehet fontos szempont, hogy saját tulajdonú autóval közlekedjünk.

A forgalom azonban ezzel párhuzamosan mintegy tíz százalékkal megnőhet a városokban, hiszen a sofőrnélküli taxik gyakorlatilag megállás nélkül fuvarozhatnak. A főigazgató szerint éppen ezért nem szabad a világnak újra elkövetnie azt a hibát, mint az 1940-es évektől kezdődően, amikor – főleg az Egyesült Államokban - autóközpontúvá kezdték tenni a nagyvárosokat. A városok élhetőbbé tétele érdekében a fenntartható közlekedési módoknak, így a tömegközlekedésnek és a kerékpározásnak kell prioritást kapnia.

Jön az 5G

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója az ötödik generációs mobiltechnológia (5G) és az alacsony frekvenciás, eszközvezérlésre használt megoldások elterjedését nevezte a következő évek két legfontosabb piaci trendjének. A vezérigazgató szerint az okostechnológia az élet egyre több területét szövi át, a parkolásról vagy az automatizált szállítmányozástól kezdve, a filmforgatásokon színészeket helyettesítő robotokig.

A Magyar Telekom - a Kitchen Budapesttel karöltve, az Ericsson Magyarország hálózati támogatásával - a konferencián indította el legújabb pályázatát, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. Az 1,2 millió forint összdíjazású versenyre egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják „ötlet” vagy „prototípus” kategóriában.

Hogyan készüljenek fel az egyetemisták még nem létező állásokra?

Az aktuális digitális trendek mellett a SMART 2017 kiemelten foglakozott azzal a kihívással, hogy a technológiai fejlődés üteme miatt egyik-napról a másikra szűnhetnek meg és keletkezhetnek teljesen új munkakörök. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében megoldásként kifejtette, hogy az egyetem feladata olyan képességeket adni, amelyekkel a hallgató bármilyen munkakörben helyt tud állni. Ennek három feltétele van: egyrészt a technológiai alapismereteket kell átadni, másrészt a problémamegoldó képességet és a kreatív gondolkodást kell elsajátítania a diákoknak, végül, de nem utolsó sorban pedig olyan készségeket kell fejleszteni, mint a kíváncsiság, a munka iránti szenvedély, a kitartás, vagy a kezdeményező- és alkalmazkodóképesség.

Jelenleg több mint húszezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, azonban az átképzés megoldást jelenthetne a problémára, azonban gyakran az ehhez szükséges általános készségek – például a szövegértés és a gyors problémamegoldás - is hiányoznak a felnőttekből. A gyerekeket pedig játszva kellene megtanítani a programozásra – forgalmazott Kovács Zoltán a Training 360 képviselője - írja a profit7.hu.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések