Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Varga: teljesültek a 2016-os pénzügypolitikai célok

Az Európai Bizottság elkészítette az uniós tagországok pénzügypolitikájának értékelését.
E szerint 2016-ban a magyar eredményszemléletű hiány 1,7 százalék volt, az államadósság pedig tovább csökkent, és 2016 végén a GDP 74,1 százalékát tette ki, ami egybeesik a gazdasági tárca várakozásaival – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette, a pénzforgalmi szemléletű hiány 2016-ban 2,4 százalék lett.

Kiemelte, hogy az újraelosztás mértéke csökkent, az állam takarékosan működött, ami jó a piaci szereplőknek és az adófizetőknek is. Egyre kisebbek a kiadások, amelyeket tavaly is sikerült csökkenteni, a tárcák kevesebbet költöttek, mint amennyit a parlament lehetővé tett számukra.

Ehhez növekvő bevétel társult, a foglalkoztatás, a munkahelyek bővülésének köszönhetően a járulékbevételek 0,6, a jövedelmi adó bevételek pedig 0,5 százalékkal emelkedtek 2016-ban, ami könnyítette az államháztartás helyzetét. Az egyenleget a növekedési adóhitelből és a földárverésből származó bevételek is javították – ismertette a miniszter.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések