Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tillerson: Európának növelnie kell védelmi kiadásait

A NATO-nak ébernek kell maradnia, és meg kell erősítenie keleti védekezőképességét, valamint biztonsága érdekében Európának növelnie kell védelmi kiadásait - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozására érkezve.
Tillerson, aki első ízben vesz rész a NATO-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén, agressziónak nevezte és elítélte az ukrajnai orosz beavatkozást, valamint kijelentette: az Egyesült Államok fenntartja a szövetségeseinek védelmére vonatkozó megállapodását.

Tillerson szerint a NATO szövetségeseinek meg kell állapodniuk a katonai szövetség tagállamainak május végére tervezett vezetői ülésén a pénzügyi kötelezettségek teljesítéséről, illetve terveket kell elfogadni annak végrehajtására.

Azoknak a tagországoknak, amelyeknek nincsen tervük arra, hogyan érjék el kétszázalékos védelmi kiadások teljesítését, tervet kell készíteniük annak megvalósításához. Azoknak a tagországoknak, amelyek már rendelkeznek ilyen programmal, fel kell gyorsítaniuk vállalásaik teljesítését – szögezte le.

Elmondta, a májusi csúcstalálkozóig az Egyesült Államok megfontolja, miként tudna a NATO határozottabb fellépése stabilitást teremteni Irakban, és hogyan járulhat hozzá az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellni harchoz.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések