A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Marihuánát adott az édesanya halálos beteg gyermekének, majd olyan dolog történt, amin az orvosok is megdöbbentek

Orvosai már csak órákat, maximum napokat adtak a leukémiás kisfiúnak, amikor édesanyja végső kétségbeesése közepette olyan dolgot tett, amin most az egész világ ámul és boldogan beszél róla. Szívből gratulálunk! Nagyon hosszú és boldog életet kívánunk Te kis HŐS! 
Íme, hogy mi is történt pontosan:

"Nem azt mondom, hogy a cannabis meg tudja gyógytani a rákot, vagy, hogy csodaszer. De Derynnek segített” – mondta el Mirror című brit lapnak a 37 éves Callie Blackwell, akinek haldokló rákos gyermeke azután gyógyult meg, hogy anyja az orvosok tudta nélkül marihuánát adott neki. A nő most könyvet írt az esetről, elmondása szerint azért, hogy ezzel is vitát indítson el a világ nagy részén veszélyes kábítószerként tiltott növény gyógyászati használatáról."

A nő a lapnak elmondta: rettegett, miközben a marihuánából készült olajt elkezdte beadni a halálos ágyán fekvő 14 éves fiának. De nem attól félt, hogy azzal esetleg kárt okozna neki. Hanem attól, hogy kiderül, illegális szert ad neki, és emiatt megtilthatják, hogy meglátogassa haldokló gyermekét, vagy elveszik tőle kisebb fiát. „De meg kellett próbálnom. És működött” – tette hozzá. 

Deryn 10 éves volt, amikor kiderült, hogy a leukémia egyik nagyon agresszív formája támadta meg. A kisfiún már a diagnosztizálás másnapján megkezdték a kemoterápiás kezelést. Eleinte úgy tűnt az sikeres volt. Azonban később a manduláján találtak rákos daganatot, majd kiderült, csontvelőrákja is van, amin csak az átültetés segíthet. 

Azonban hiába találtak egy donort Németországban, és esett át több átültetésen, azok nem voltak sikeresek, és végül az orvosok feladták a reményt. A fiúnak leállították az antibiotikumos kezelését, és egy hospice házba került. 

Az orvosok az antibiotikumokkal leálltak, majd közölték a szülőkkel, hogy 2-3 napja, esetleg 1 hete van hátra a kisfiúnak. 

Így nem sokkal 14. születésnapja után Deryn bekerült a hospice-ba, ahol családja a kedvéért december 14-én ünnepelte meg vele a karácsonyt, tudva, hogy a kisfiú nem fogja megérni az ünnepet. A gyerek ekkor már folyamatos fájdalomban élt, hét hónapja nem evett ételt, szája teli volt hólyagokkal, nem tudott nyelni, testét fekélyek borították, kézfejét pedig egy fertőzés támadta meg. 

Szülei ekkor döntöttek úgy, fia utolsó napjait marihuánával teszik elviselhetővé, amiről a neten azt olvasták, nyugalmat ad a hozzá hasonló szenvedésen átmenő embereknek. Találtak egy dílert, akitől füvet vásároltak, abból pedig otthon olajt préseltek, és anyja azt adta be neki. 

És már az első, a fiú szájára helyezett adag hatásos volt: azonnal lenyugtatta a szorongó gyermeket. Aztán egy hét múlva jött a mindenkit megdöbbentő meglepetés: fia kézfejéről véletlen leesett a kötés, és ekkor derült ki, hogy alatta közben teljesen meggyógyult a fertőzése. 

Az orvosok azonnal tesztek végeztek rajta, és kiderült, vérsejtszáma javulást mutat. Ekkor megsemmisítették az ágyához elhelyezett jelet, ami azt jelezte, nem szabad újraéleszteni. Deryn már nem haldoklott. Anyja ezután folytatta a marihuána terápiát, és pár hét múlva el is hagyhatták a hospice-t. Derny mostanra egy boldog és egészséges 17 éve kamasszá nőtt, aki élvezi az életet –írta a Mirror. 

Sokan csodának tartják a fiú gyógyulását, de anyja nem így gondolja. Azért is döntött úgy, hogy bevallja, marihuánát adott haldokló gyermekének, hogy az emberek, és leginkább a hozzá hasonló helyzetbe került szülők tudják, mi az igazság. Callie Blackwell most abban reménykedik, ezzel széleskörű vita alakul ki a marihuána orvosi használatáról. 

Amennyiben úgy gondolod, hogy szerinted is szívszorító az eset és szerinted is sokan meríthetnek ebből a csodálatos történetből, kérlek oszd meg ismerőseiddel!!

Forrás: 24.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések