Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Luxemburg külügyminisztere szerint Lengyelország méltatlan az az EU tagságra, mert sérti a jogállamiságot

A mai Lengyelország elfogadhatatlan az EU számára, mert nem felel meg a közösség olyan kiemelkedően fontos értékeinek, mint a demokrácia, és a jogszerű állapot, mondta a luxemburgi külügyminiszter, azzal vádolva a lengyel hatóságokat, hogy korlátozzák a jogállamiságot.
Magyarországot ki kellene rúgni az Európai Unióból, amiatt, ahogy a menekülteket kezeli – mondja Luxemburg külügyminisztere.

“Napjaink Lengyelországa Jaroslaw Kaczynski alatt nem lehet tovább az EU tagja” – mondta  Jean Asselborn a német Tagesspiegel napilapnak, azzal vádolva a lengyel elnököt, hogy nemzetállami törekvéseivel az alapvető európai értékektől távolítja el az országát.

“Kaczynski úgy véli, hogy az EU lefékezi Lengyelországot. Egy szélsőjobb, konzervatív társadalmi rendet akar létrehozni, amit a nemzeti állam eszméjére alapoz,” mondta a politikus, aki a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetőjét úgy jellemzi, hogy egy “ideológus.”

E stratégia jegyében „a kormányzat mindjobban és jobban korlátozza a jogállamiságot Lengyelországban,” állítja a luxemburgi külügyminiszter, hozzátéve, hogy minden bizonnyal magyarországi bátorításra.

Még decemberben az Európai Parlament néhány tagja azt javasolta, hogy fel kellene függeszteni Lengyelország uniós szavazati jogát válaszul arra, hogy kormánya megsérti az ország igazságszolgáltatásának függetlenségét és a gyülekezési jog szabadságát. Azonban Asselborn úgy véli, hogy ez a javaslat megvalósíthatatlan, mert valószínű, hogy Magyarország megvétózná azt.

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel uralkodó konzervatív PiS pártvezetője tréfának vette az EU fenyegetést, hogy szankciókkal sújtanák a nemzetét, mondván “ez szórakoztat engem.” Az EU három hónapot adott Lengyelországnak, hogy visszavonja a változtatásokat, amelyek az alkotmánybíróságot érintik.

A konzervatív PiS kormány Kaczynski alatt komoly kritikát kapott Brüsszeltől a lengyel alkotmánybíróság vitatott átalakítása miatt, amely patthelyzethez vezetett, mivel a bíróság sokat veszített a hatásköréből a módosított döntéshozatali folyamatok következtében.

Ugyanakkor a Lengyel elnök lesöpörte ezt a kritikát, mint indokolatlan beavatkozást az ország belügyeibe.

“Szórakoztató, hogy ennek a bírálatnak semmi köze hazánk jelenlegi állapotához,” mondta Kaczynski, kommentálva tavaly júliusban az EU korlátozások lehetőségét Lengyelország ellen.

Lengyelország óhaja, hogy elhatárolja magát az EU-tól, végül semmiféle előnyt nem fog hozni, véli Asselborn, mivel az ország kockáztatja a közösség pénzügyi támogatásának megvonását.

“Lengyelország saját magát helyezi lassú pályára az EU-ban. Nem szabad elfelejteni, hogy az országnak juttatott EU támogatás összege a lengyel GDP négy százaléka,” jegyezte meg.

Asselborn ismert éles kijelentési miatt támadt vitáiról. Tavaly azt javasolta, hogy Magyarországot rúgják ki amiatt, ahogy a menekültekkel bánik “majdnem úgy, mint az állatokkal.”

“Aki, mint Magyarország kerítést épít a háború elől menekülők ellen, vagy aki megsérti a sajtó szabadságát és az igazságszolgáltatás függetlenségét, azt ideiglenesen ki kell zárni, vagy akár örökre is az EU-ból,” mondta szeptemberben.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések