Utastársa ruhájából vett ki egy ezrest, aztán elmenekült. A rendőrök lefoglalták a lopott pénzből megmaradt összeget, és visszaadták a sértettnek.
2017. március 3-án reggel a fiatalkorú sértett egy debreceni villamoson utazott, amikor megállt mellette egy nő, belenyúlt a sértett kabátja zsebébe és onnan kivett egy ezer forintost. A tolvaj leszállt a legközelebbi megállóban, a sértett azonban utánament, és visszakérte tőle a pénzt. A gyanúsított tagadta, hogy nála lenne az összeg, majd vissza akart lépni a megállóban várakozó villamosra, a sértett és a segítségére siető nő azonban a ruházatánál fogva visszatartották és telefonon értesítették a rendőrséget. A gyanúsított ezután megkarmolta és megharapta a sértett és segítője kezét, majd elmenekült a helyszínről. A gyanúsított támadása következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos sérülései keletkeztek.
A rendőrség rövid időn belül elfogta a gyanúsítottat, tőle lefoglalták a lopott pénzből megmaradt 640,- forintot és visszaadták a sértettnek.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, a bűncselekmény elkövetését beismerő terheltet rablás bűntette miatt a mai napon a Debreceni Járásbíróság elé állítja – olvasható a megyei főügyészség közleményében.
Forrás: ugyeszseg.hu
0 Megjegyzések