A Rzeczpospolita című lengyel napilap zűrzavarkeltésnek, a DoRzeczy hetilap viszont mesteri húzásnak minősítette hétfőn Jacek Saryusz-Wolski jelölését az Európai Tanács élére, aminek révén a lengyel kormány saját javaslattal állt elő a szintén az ugyanabból a - jelenleg ellenzéki - pártcsaládból származó, hivatalban lévő Donald Tusk ismételt jelöltségével szemben.
A külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy Lengyelország Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt jelöli az Európai Tanács (EiT) élére az eddigi elnök, Donald Tusk helyett. Előzőleg a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt arra kötelezte Beata Szydlo kormányfőt, hogy az e heti brüsszeli EU-csúcson szavazzon Donald Tusk újraválasztása ellen. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a múlt hét elején megerősítette korábban többször is megfogalmazott álláspontját, miszerint Tusk semmiképpen sem számíthat Lengyelország támogatására.
A PiS döntésére reagálva a Polgári Platform választmánya kizárta a pártból Saryusz-Wolskit.
A jobbközép irányultságú, de a lengyel kormányt gyakran bíráló Rzeczpospolita hétfői kommentárja szerint Donald Tusk újraválasztása "továbbra is puszta formalitás".
Anna Slojewska, a lap brüsszeli kommentátora kiemelte, hogy Jacek Saryusz-Wolski nem egy volt kormányfő, ezért sincs esélye arra, hogy csütörtökön Brüsszelben az EU-tagországok állam- és kormányfői az őket tömörítő Európai Tanács élére megválasszák, hiszen a testület eddig ehhez - az európai alapszerződésekben mindazonáltal meg nem fogalmazott - gyakorlathoz tartotta magát.
Nem valószínű, hogy a két lengyel jelölt körüli "zűrzavarból" végül az európai szocialisták húznak hasznot, mert a néppárti (EPP) és a liberális frakció abban egyezett meg, hogy az EiT élére az EPP jelöltje kerül - írja Slojewska.
A szerző szerint Tusk jelöltségét az EPP mellett más frakciók politikusai, köztük Csehország, Szlovákia, Litvánia és Románia államfői is támogatják.
Pawel Lisicki, a DoRzeczy című konzervatív hetilap főszerkesztője ezzel szemben mesteri húzásnak nevezte azt, hogy a lengyel kormánypárt felvetette Saryusz-Wolski jelöltségét, és ebből a szempontból a kommentár szerint "nincs jelentősége annak, hogy Saryusz-Wolski valódi esélye csekély".
"Más súlya lenne annak, ha egyszerűen csak elleneznék Tuskot, amit kicsinyességnek, konokságnak és bosszúvágynak lehetne minősíteni, és más dolog egy jobb jelölt állítása" - véli Lisicki. Emellett a jelenleg ellenzéki Polgári Platform sokéves tagjának, az EPP jelenlegi alelnökének jelölése arra vall, hogy a PiS-t "nem csak önző pártérdek vezérli", nem beszélve arról, hogy Saryusz-Wolski valóban felkészült, évek óta az európai színtéren tevékenykedő politikus - írta a DoRzeczy.
A Saryusz-Wolski jelöltségéről szóló vita megkérdőjelezi azt az elvet, amely szerint az Európai Tanács elnökét "a nagyhatalmak jelölik ki és kenik fel" áttekinthetetlen tárgyalások során. A PiS lépése fényt derít erre a "nem demokratikus, önkényes, titokzatos" kiválasztási módszerre, és megkérdőjelezi azt - értékelte a főszerkesztő.
MTI
0 Megjegyzések