Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Két férfit gázoltak el egy balmazújvárosi zebrán

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött. 
Egy 52 éves nő 2017. március 1-jén 9 óra 20 perc körül az általa vezetett Toyota típusú kisbusszal Balmazújvárosban, a Kastélykert utcán a Debreceni út felől a Szabadság sor irányába közlekedett. A sofőr a Kastélykert utca és a Szabadság sor kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpárjukat tolva áthaladó két férfinak, akik közül az egyik férfit járművével elütötte, a másikat elsodorta.
A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint az egyik biciklis súlyos, míg a másik könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja.

 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések