Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kész őrület!!! Az EU korlátlanul beengedi a migránsokat, de az amerikaiaknak vízum kell majd

Vízumkényszert vezetne be az amerikai állampolgárokkal szemben az Európai Parlament, addig legalábbis mindenképpen, amíg Washington nem szünteti meg a vízumkényszert öt EU-tagállam polgárainak esetében – írja a Reuters.
Horvátország, Lengyelország, Bulgária, Románia és Ciprus állampolgárai ugyanis még most is csak vízummal utazhatnak az Egyesült Államokba.

Az Európai Parlament képviselői most szavazással erősítették meg szándékukat, hogy még nyár előtt döntésre bírják az ügyben az Európai Bizottságot. Az EU-s szabályok szerint ugyanis be kell vezetni a vízumkényszert egy adott országgal szemben, ha az az első figyelmeztetés után két évvel nem biztosítja a vízummentességet az összes EU-állampolgárnak. Washingtont 2014 áprilisában figyelmeztették először, így a szabályok szerint már lépni kellett volna.

Az Európai Bizottság közleményben azt írta a Reutersnek, hogy folyamatosan folynak a tárgyalások az ügyben. Arról nem ejtettek szót, hogy lépnek-e az Európai Parlament által kívánt irányba, viszont azt közölték, hogy 2017 júniusában tudnak majd beszámolni az új fejleményekről. Az Egyesült Államokkal szemben Kanada már döntött: decembertől nem kell vízum bolgár és román állampolgároknak sem.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések