A projekt ékköve a Pocsaj-Esztár vasútállomáson megépített „Érmelléki intermodális csomópont".
Április 1-től vehetik használatba az új, uniós forrásból megépült autóbuszmegállókat Pocsajban és Esztárban. A projekt különlegessége, hogy a két település közös vasútállomásán – az országban elsőként – közvetlenül a vasúti peron mellé épült a buszmegálló, ahol szombattól a menetrend szerint közlekedő helyközi autóbuszok is megállnak, ezzel pillanatok alatt át lehet szállni a busz és a vonat között – tájékoztatta a Naplót Szőllősi Roland projekt-koordinátor, majd további részletekről szólt.
– A fejlesztés részeként új akadálymentes vasúti peronokat, buszfordulókat, autóbuszmegállókat, kandelábersort, valós idejű audiovizuális utastájékoztató táblát és térfigyelőrendszert is kiépítettek. Emellett lecserélték az utcabútorokat és megújították a zöldterületeket is. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ a fejlesztés kiegészítéseként menetrendfejlesztést hajt végre: a Pocsaj-Esztár vasútállomásról induló vonatokhoz igazítja a buszmenetrendjét, valamint két új buszvonalat is indít.
Több buszmegálló
„Az Értől az Óceánig – komplex közösségi közlekedés fejlesztése Biharban" című projekt megvalósításához az Európai Unió, valamint Magyarország költségvetése Pocsajnak 104, míg Esztárnak 48 millió forintos egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
Pocsajban a korábbi három pár buszmegálló helyett áprilistól hat pár, míg Esztárban a korábbi három helyett négy pár megállóban szállhatnak fel, illetve le az utasok. Az új megállóhelykiosztásnak köszönhetően az eddigi 1,5 kilométer helyett már átlagosan 900 méterenként található autóbuszmegálló, ami lényegesen csökkenti a rágyaloglási távolságot, és ezzel javítja a közösségi közlekedés versenyképességét.
A projekt ékköve a Pocsaj-Esztár vasútállomáson megépített „Érmelléki intermodális csomópont", ahol két akadálymentesített vasúti peron, egy buszforduló, két buszállás, járda és LED-es kandelábersor épült. A projektelem különlegessége, hogy az I.-es vágányhoz tartozó vasúti peron közös az autóbuszokéval.
Forrás: haon.hu
0 Megjegyzések