Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Veronai busztragédia: változott a legsúlyosabb sérült állapota

Bár a sérült még kómában van, állapota már lehetővé teszi, hogy hazahozzák.
Hazahozzák pénteken Veronábólaz olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét- mondta a külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter szerint a veronai kórház orvosai kedden döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett,azóta is kómában lévő sérültszívműködése és légzése lehetővé teszi a szállítást. A sérültért már elindult egy mentőrepülő, amely délután érkezik vissza Magyarországra - írja az MTI.

Az ellátását a budapesti Honvédkórház vállalta.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések