Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Orbán: Kárt okozott nekünk az oroszellenes hangulat

Önhibánkon kívül több milliárdos kárunk keletkezett abból, hogy erős oroszellenes hangulat kezdett el kialakulni nyugaton - mondta a magyar miniszterelnök a Vlagyimir Putyin elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A magyar kormányfő az orosz elnökkel folytatott megbeszélését követően elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes orosz ellenes politika vált divatossá.

Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi kára keletkezett.

Hangsúlyozta, hogy a nem gazdasági jellegű problémák nem kezelhetők gazdasági úton, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére.

Magyar vízipari cégek is lehetőséget kapnak

Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar mezőgazdasági cégek beruházásai után a magyar vízipar is fejlesztési lehetőségekhez jut Oroszországban, amennyiben állja a versenyt.

A kormányfő a közös sajtótájékoztatón ezt áttörésnek ítélte a külkereskedelem szempontjából. Orbán Viktor úgy fogalmazott, "az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér az együttműködés logikájához", akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon el az orosz piacokon.
Megbecsülendő a két ország közötti együttműködés

A magyar miniszterelnök megbecsülendőnek nevezte a Magyarország és Oroszország közötti együttműködést. A két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, Európa nyugati felén erőteljes orosz ellenes politika vált divatossá – fogalmazott Orbán Viktor.

Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi kára keletkezett.

Hangsúlyozta, hogy a nem gazdasági jellegű problémák nem kezelhetők gazdasági úton, nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére.

Tárgyalások kezdődnek a 2021 utáni gázszállításról

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról a két ország között.

A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangot adott azon meggyőződésének, hogy a megállapodások megfelelnek az Európai Unió elvárásainak, amely a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hoz. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig a tényleges kivitelezés is elindulhat – tette hozzá.
Putyin: nagy figyelmet kapott a tárgyalásokon a paksi bővítés

Nagy figyelmet kapott Vlagyimir Putyin az orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök budapesti tárgyalásain a paksi atomerőmű két új blokkal való bővítése – erről maga az orosz elnök beszélt a találkozót követően az M1 aktuális csatornán közvetített sajtótájékoztatón.

Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a gazdasági együttműködés elsődleges figyelmet kapott a megbeszéléseken, és nagy figyelmet szenteltek a két új paksi atomerőmű-blokk építésének. A 12 milliárd euró értékű beruházás tízezer új munkahelyet teremt – mondta az orosz elnök.

Beszélt arról is, hogy a megbeszéléseken kidolgozták a kölcsönös áruforgalom és a befektetések erősítésének lehetőségeit is.

Putyin: Egyetértettünk a nemzetközi terrorizmus elleni harc erősítésének szükségességében 

Egyetértett Vlagyimir Putyinc orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel csütörtökön Budapesten folytatott megbeszélésén abban, hogy erősíteni kell az együttműködést a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. ”Egyetértettünk abban, hogy egyesíteni kell erőfeszítéseinket” – jelentette ki az orosz elnök. Putyin elmondta: tájékoztatta Orbán Viktort a kelet-, illetve délkelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatos orosz álláspontról.

Ugyancsak tájékoztatta vendéglátóját Oroszországnak a közel-keleti eseményekkel kapcsolatos álláspontjáról.

Az orosz államfő reményét fejezte: a közel-keleti térség problémáinak megoldása hozzá fog járulni az európai migrációs válság enyhüléséhez. ”Magyar partnereinkkel együttműködünk az említett területeken” – jelentette ki Putyin.
Putyin: az ukrán vezetés felelős a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződésért

Az ukrán vezetést tette felelőssé a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséért Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel csütörtökön Budapesten folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Ennek alátámasztására az orosz elnök több okot említett. Elsőként azt, hogy az ukrán vezetésnek – mint fogalmazott – pénzre van szüksége. Ezt a pénzt a nyugati országoktól igyekszik beszerezni, és ezért egy állítólagos agresszió áldozatként igyekszik feltüntetni magát. Putyin hangsúlyozta azt is, hogy nézete szerint az ukrán gazdaság-, illetve szociális politika csődöt mondott. Ezért igyekszik elhallgattatni az egyre inkább teret nyerő ellenzéket, és erre ürügy a konfliktus kiélezése.

Az orosz elnök úgy vélte, hogy az ukrán vezetésnek nem áll érdekében a minszki megállapodásban foglaltak megvalósítása. Ezért keresi az ürügyet arra, hogy felmondhassa a megállapodást – fogalmazott Vlagyimir Putyin, aki szerint mindez hozzájárult a konfliktus fellángolásához.

Putyin kijelentette: arra számítanak, hogy a racionálisan gondolkozó erők Ukrajnában, illetve a világ más országaiban nem fogják hagyni, hogy ez a helyzet tovább éleződjön, ellenkezőleg rákényszerítik az ukrán vezetést a minszki megállapodás végrehajtására.

Forrás: hirado.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések