Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nyomoznak a válogatott focistánk után, része lehet egy szörnyű tragédiának

Nyomozást folytat a rendőrség a Videoton egyik labdarúgója ellen.
A gyanú szerint az U21-es válogatott focista 2015. június 14-én átengedte autóját ittas barátjának, K. Áronnak, aki halálos balesetet okozott. Ha ez beigazolódik, a focista is bűncselekményt követhetett el azzal, hogy átengedte a volánt – írja a Blikk.

A futballista a baráti társaságával előbb Székesfehérváron, majd Siófokon ünnepelte születésnapját egy nyaralóban és egy szórakozóhelyen – a Balaton partjára K. Áron vezette a járművet. Végül négy fiatal a focista kocsijával, amelyen kopott téli gumiabroncsok voltak, valamint lejárt a műszakija, hajnalban visszaindult Székesfehérvárra, de a játékos nem tartott velük. A hazaúton Szabadbattyán belterületén egy betontömbnek ütköztek. A szerencsétlenségben elhunyt P. Benjámin, a focista barátja – a sofőrt három év börtönre ítélték első fokon.

Ha beigazolódna, hogy a focista úgy adta kölcsön a BMW-jét, hogy tisztában volt vele, az ismerőse nincs vezetésre alkalmas állapotban, akár őt is felelősségre vonhatják.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések