Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Nincs életveszélyben a rábapatonai balesetben megsérült sofőr

A terepjáró vezetője csütörtök reggel karambolozott egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal Rábapatonán.
Nincs életveszélyben annak a terepjárónak a vezetője, amelyik csütörtök reggel karambolozott egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal Rábapatonán – közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI érdeklődésére.

Oláh Attila elmondta, hogy összesen tizenegy embert vittek kórházba, közülük hárman súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek meg, többségüket már hazaengedték.

A három súlyos sérült között van a terepjáró vezetője és utasa, valamint egy fiatal férfi, aki a buszon utazott. A súlyos sérültek combcsont-, felkar-, borda- és arckoponyatöréseket szenvedtek, folyamatosan műtik őket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint azért ütközött össze a busz a terepjáróval, mert az utóbbi nem a látási és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt. A buszon húsz ember utazott.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések