A mezőberényi Ujhelyi Imrét választották az európai motoros street freestyle főszervezőjének és promóterének. A sport akrobatikus, gyakran a laikus számára nyaktörő, a fizikai törvényeit meghazudtoló mutatványokra épül, amiben a gumiégetés, a holtponton túli egykerekezés és egyéb látványos mozdulatok kapnak helyet.
— Húsz éve foglalkozom motoros street freestyle-lal, szervezési feladatokat végzek — nyilatkozta lapunknak Ujhelyi Imre, aki komoly csapatmunka eredményének tekinti, hogy a látványosság 2010-ben előbb Magyarországon, majd a napokban Európában is hivatalos sportággá vált - adta hírül a beol.hu.
— Rengetegen fogtunk össze, hogy ez megtörténhessen. A FIM-Europe (Nemzetközi Motorsport Szövetség) jó, ha tíz-húsz évente bejegyez egy-egy új sportágat. Óriási sporttörténelmi siker kapujában vagyunk, amiben Magyarországnak kulcsszerep jutott — húzta alá. — 2013-ig a szervező csapat tagjaként vettem részt a magyar bajnokság rendezésében, most pedig az Európa-kupát keltjük életre.
Mint megtudtuk, Ujhelyi Imrét választották európai főszervezőnek, illetve a mezőberényi szakember kapta meg az egész kontinensre a promóteri jogokat.
— Maga a street freestyle, vagy ahogy akkor hívták, stuntriding a '90-es évek óta bontogatja szárnyait, amiből látszik, hogy még csak egy megkezdett út elején járunk — ecsetelte. — A népszerűsége azonban kifejezetten nagy, Nyugat-Európában, Németországban, Franciaországban, Angliában, Ausztriában sok százezres rajongótábora van.
Legnagyobb egyéniségeit pedig 2-3 millióan követik a Facebookon keresztül. Éppen ezért is érdekes, hogy eddig hivatalos formában nem működhetett. Hazánkban szintén remek versenyzők nevelkedtek az elmúlt évtizedekben, olyanok, kiknek teljesítményét világszerte elismerik.
Ujhelyi Imre kérdésünkre elárulta, annak ellenére, hogy munkája gyakran Európa távolabbi tájaira, illetve a fővárosba szólítja, Mezőberényben él.
— Inkább többször is utazom egy héten, de nem szeretnék elköltözni a városból, így gyakorlatilag a szervező munka jelentős része is onnan folyik — árulta el. — Idén a már említett Európa-kupát rendezik majd Kunmadarason, jövőre pedig már több állomásos csata lesz a helyezésekért. A versenynaptárban Németország, Franciaország, Anglia és esetleg Ausztria szintén helyet kaphat.
A versenyzőkben óriási gát szabadult fel, már a street freestyle kimagasló egyénisége, Kevin Carmichael is gratulált a szervezőknek a Facebook oldalukon. Külön érdekesség, hogy a verseny oldala a brazíliai Sao Pauloban a legnépszerűbb.
Az idei versenyt, az Európa-kupát április 29. és május 1. között tartják Kunmadarason, amire vélhetően eljön hazánkba a kontinens színe-java. A finálé a zárónapra, hétfőre esik majd, amit minden bizonnyal rengetegen figyelnek majd. Egyebek mellett már Brazíliából és az Egyesült Államokból, valamint Európa számos országából érkezett visszajelzés — hangsúlyozta a promóter, aki csak a jövő héten tizenegy motoros szaklapnak és weboldalnak nyilatkozik majd a programról.
Öt perc áll a versenyzők rendelkezésére
A mai felgyorsult világban az emberek percek alatt vágynak koncentrált élmények megélésére. Ezeket a látványos gyakorlatokat összefűzve, és szabályrendszerbe foglalva a sport képviselői immár korrekt szempontok alapján mérhetik össze tudásukat — fogalmazott Ujhelyi Imre. — A versenyzők különböző nehézségi fokozatú gyakorlataikat öt percben mutatják be, melyet egy öttagú szakmai zsűri pontoz a versenyszabályzatnak megfelelően.
Ehhez azonban szükség volt az egységes pontozási rendszer kialakítására, korábban ugyanis rengeteg ellentmondást okozott az értékelésben rejlő szubjektivitás.Megszabják, hogy mi mennyi pontot ér. A tankon ülő forgást, az állva forgatást kéz nélkül, az elengedett kormányos egykerekezést, a háttal történő gumiégetést, vagy a gumiégetést álló helyzetben lábletétel nélkül egyaránt értékeli a zsűri. A technikát, a dinamikát, az akrobatikát és műsorszerkezetet szintén górcső alá veszik. A pontozásos rendszert a versenyzők is üdvözölték, hiszen az tiszta viszonyokat teremt a területen.
0 Megjegyzések