A fűtetlen betongarázs szinte sugározza a hideget. A kinti zimankó odabent még hidegebbnek tűnik. Nagy Imréné alaposan beöltözve, hótaposóban toporog a helyiségben, körülötte rengeteg ruha – zsákban, vállfán, kiterítve.
– Ez itt a munkahelyem – mutat körbe Erzsike.
– Nem éppen erre vágytam gyermekkoromban, de most ez van. Majd lesz jobb, mindig ebben reménykedek – mondja az asszony, akit a faluban a szegények pártfogójaként ismernek. Hozzá bizalommal fordulhatnak a nehéz sorsú lakosok, akinek ruhára van szüksége.
– Nálam még létezik az a szó, hogy kamatmentes hitel. Ha valakinek nincsen pénze, én odaadom neki úgy az új holmikat, hogy majd fizet akkor, ha lesz pár ezer forintja. De nagyon sok embernek csak úgy odaadom a használt ruhaneműket, használja csak sokáig... – bólogat a „boltos", megsúgva, mélyről jött ő is. Ifjúkorában nélkülözött, megtapasztalta, mi az, hogy nincsen.
– És azt is, milyen sokat jelent, ha valaki önzetlenül segít. Elhatároztam, hogy ha olyan helyzetben leszek, hogy összegyűjtök egy kis vagyont, majd én segítek másokat – meséli, hozzátéve, kacskaringós út vezetett a családjának Rákócziújfaluig. Újszászról Szandaszőlősre költöztek, onnan Újfaluba, ott kezdtek építkezni.
– Négy gyerekem van, nekik már jó soruk van. Nem úgy, mint annak a rengeteg szegény embernek, akik itt élnek körülöttünk. Ebben a faluban sok a nélkülöző, van olyan, aki fészerben él... Ezek az emberek rendszeresen jönnek hozzám segítségért, ruhákért.
– Ha hitelbe adom a ruhákat, mindig becsületesen kifizetik az árát, sokkal pontosabban, mint az, akinek van mit a tejbe aprítani. Ráadásul ismerik azt a szót, hogy köszönet. És bár egy–kettő ember visszaél a bizalmammal, én mégis hiszek az emberek becsületességében – bólogat Erzsike, aki az önkormányzatnak is ad bálás ruhákat, hogy ők osszák szét a segítségre szorulók között – ők lehet, jobban tudják, kik azok.
– Manapság a kabát, a vastag pulóver és az ágynemű a legkeresettebb árucikk, ezt mindig keresik, rendszeresen viszik is. Ezekből nem győzök eleget beszerezni – dörzsöli össze tenyerét az asszony, aki látszik, nagyon fázik.
– Nemsokára tizenegy óra, akkor összepakolok, és megyek haza, addig engem bárki megkereshet, itt mindennap megtalál. Remélem, egyszer, valamikor egy fűtött kis üzlethelyiségem lesz, ami mindig nyitva lesz a szegények előtt is.
Forrás: szoljon.hu
0 Megjegyzések