Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

LMP: a korrupció folytatódik, csak ötszörös szorzóval

Az LMP társelnöke szerint a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban is folytatódik a korrupció Magyarországon, csak ötszörös szorzóval. 
Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján olyan Békés megyei, összesen 17 milliárd forintos uniós programokra hívta fel a figyelmet, amelyeket egy korábbi lopássorozat folytatásának titulált. 

Az ügyet Simonka György fideszes képviselőhöz is kötötte, mondván: a politikus unokatestvére is vezette korábban azt a Dél-Békési Mezőgazdasági Termelőkért Alapítványt, amely "3 milliárd forintot tett el, gyakorlatilag a semmire", de a fideszes politikushoz kapcsolódó céghálókból ismerhető emberek is feltűntek a projektek körül. 

Hadházy Ákos a Békés Megyei Önkormányzat honlapjáról is megismerhető projektek közül a többi közt egy 2,8 milliárdos, a fiatalok helyben tartását célzó programot emelt ki, mondván: ebből mindössze 430 millió ment ösztöndíjra, a többi szerinte túlárazott és "hihetetlen" tételekre. 

Furcsállta például a háziorvossá és szakdolgozóvá válásra motiváló vállalkozói készségfejlesztő kiadványt, amely csaknem 20 millió forintért, 30 ezer példányban készült el. 

Elismerte: nem tudható, hogy a 17 milliárd forintos programsorozat hány százaléka ment fiktív tételekre, leszögezte ugyanakkor: azért merik ezt megtenni, mert a hazai hatóságok nem tárják fel az ügyeket, az OLAF kapacitása pedig véges. 

A politikus arra a kérdésre, hogy a párt egy aláírásgyűjtőjét csütörtökön bántalmazták Budapesten, azt mondta: a magyar politikai élet évek óta a hívek egymás elleni felhergeléséről, a közélet hiszterizálásáról szól. Hozzátette: ez jelenleg leginkább a kormány szándéka, az atrocitások pedig ennek a következményei.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések