Kabátban vacogtak a betegek az orvosi rendelőben

A Fejér Megyei Hírlap olvasója hívta fel a lap figyelmét arra, hogy az ott elhelyezett hőmérő szerint 13 fokban várakoztak a páciensek a székesfehérvári Távírda utcai orvosi rendelőben.
- Január elején kezdtem el járni a fogorvoshoz és feltűnt, milyen hideg van a folyosókon, de a rendelőben is - mesélte el Szilágyiné Tóth Szilvia a tapasztalatait. - Az asszisztensek is kijöttek, kérték, hogy mindenki vegye fel a kabátját, nehogy megfázzunk. Mikor két hétre rá mentem, kicsit jobb volt a helyzet, mert bent a rendelőkben már voltak olajradiátorok, de a folyosókon továbbra is vacogtunk, kellemetlen volt.

A Fejér Megyei Hírlap utánajárt, megkérdezték az illetékest, tud-e a panaszról, és lehet-e segíteni? Mint írják, a helyzetet kicsit bonyolítja, hogy az épületegyüttesnek több fenntartója is van, a fogászatnak például a megyei kórház, amelynek vezetőségétől az alábbi választ kaptuk a megkeresésünkre: 

"Eseti műszaki problémáról volt szó, hétvégi üzemzavar miatt hűlt le az épületegyüttes. A hiba elhárítása után újraindult a fűtés, azonban a több épületből álló egységben a szolgáltatás helyreállásához technikailag több óra szükséges. Az épületegyüttes ezen részén a fűtési rendszer 1962-ben készült el, karbantartása folyamatos. Amennyiben a mostani fűtési szezonban további hasonló üzemzavar előfordul, akkor a fűtési szezont követően felmérést készítünk a több tulajdonost is érintő fűtési rendszer felújítására."

A több mint ötven éves fűtési rendszer mellett az áramellátás is folyamatos felújítást igényel: a szolgáltató a február 24-i, egész délelőttös áramszünetről s az ide kapcsolódó felújítási munkálatokról értesítette a rendelőbe igyekvőket.

Forrás: feol.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!