Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Így reagáltak a pártok Putyin látogatására

A Fidesz szerint Magyarország eminens gazdasági és politikai érdeke, hogy kiegyensúlyozott és jó viszonyra törekedjen Oroszországgal. A Jobbik szerint Magyarországnak közvetítő szerepet kellene betöltenie a Nyugat és Oroszország között. Az MSZP pedig felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a közvéleményt, hogy pontosan mi hangzott el a tárgyaláson
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön, Budapesten adott sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, a kormánypárt sikeresnek és eredményesnek ítéli az Orbán-Putyin találkozót. "Nagy örömünkre szolgál, hogy az orosz elnök ismét Magyarországra látogatott" – mondta, hozzátéve, Magyarországnak nehezen elképzelhető a gazdasági siker anélkül, hogy ne ápolna eredményes és kiegyensúlyozott viszonyt minden nagyhatalmi szereplővel, köztük Oroszországgal.

Kiemelte, Magyarországnak több gazdasági szempontból is fontos volt a csütörtöki találkozó sikeressége, így például az energetika és a magyar agrárkivitel területén. Hidvéghi Balázs utóbbira példaként említette, hogy az elmúlt időszakban Magyarország 6,5 milliárd amerikai dollár értékben esett el exportbevételtől annak az "elhibázott szankciópolitikának" az eredményeként, amely "egy politikai problémából gazdasági problémát is létrehozott", miközben a politikai problémát nem oldotta meg.

"Mi ezt kezdetektől fogva kritikával illettük" – húzta alá a Fidesz kommunikációs igazgatója, hozzátéve, Magyarország érdeke, hogy gazdaságilag elmélyítse az együttműködést Oroszországgal.

Jobbik: Magyarországnak közvetítenie kellene a Nyugat és Oroszország között

A Jobbik szerint Magyarországnak közvetítő szerepet kellene betöltenie a Nyugat és Oroszország között. Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt parlamenti képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatását.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Kiemelte ugyanakkor, szerintük Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, Magyarországon kívül álló tényezők vezettek az Oroszország elleni európai szankciókhoz. Gyöngyösi Márton szerint ugyanis a kormányfő Brüsszelben rendre megszavazza azok meghosszabbítását, miközben egyedül a Jobbik állította a kezdetektől, hogy a szankciók ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel.

A Jobbik politikusa példaként említette, hogy a szankciók több milliárd eurós károkat okoztak a magyar gazdaságnak, elsősorban az agráriumban.

MSZP: Orbán tájékoztassa a közvéleményt, hogy pontosan mi hangzott el a tárgyaláson

Az MSZP elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a közvéleményt és a pártokat, pontosan mi hangzott el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.

Molnár Gyula arra hivatkozott, hogy a kormányfő és az elnök rendkívül rövid és "kevéssé informatív" sajtótájékoztatót tartott találkozójuk után ahhoz képest, ami a megbeszélésen történhetett.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A szocialista politikus a sajtótájékoztatón elhangzottakra úgy reagált: 2016-ban és 2017-ben megváltozott a világ, de ebben a helyzetben hibás és bűnös lépés lenne elszakadni egy erős szövetségtől. Magyarország az elmúlt évtizedekben politikai, kulturális és földrajzi értelemben ugyanis egy erős szövetségnek, az Európai Uniónak volt a részese, és továbbra is ebben a szövetségben kell keresnie a helyét – tette hozzá.

Orbán Viktorra utalva kijelentette: az az ember, aki 28 éve "elzavarta az oroszokat" Magyarországról, ma visszaengedi őket, "ráadásul nem is a spájzba, hanem egyenesen a kasszához, ráadásul a kasszának inkább a kifizetési oldalához".

A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással – mondta Molnár Gyula, aki előbb oroszul, majd magyarul hozzátette: lehetünk barátok, kell tudnunk együttműködni, de új alapokon. Ha egy európai állam túlságosan közel engedi magához Oroszországot, akkor könnyen úgy járhat, mint Ukrajna – mondta zárásként.

Gyurcsány: Magyarországnak Európa mellé kell állnia

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Magyarországnak az "orosz politika által veszélyeztetett" Európa mellé kell állnia az éppen zajló nagy világpolitikai átalakulásban.  Az ellenzéki párt vezetője csütörtökön, az Orbán-Putyin találkozót követően tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor 2007-ben még arról beszélt, hogy keleten csak alávetettség és kiszolgáltatottság várna az országra. "Elborzadva látom, hogy Orbán Viktor vagy pincsinek állt, vagy súlyos politikai elbutulás, demencia sújtja" – fogalmazott.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Gyurcsány Ferenc szerint "Magyarországnak végtelenül romlott miniszterelnöke van." "A meggyőződés, a tisztesség semmi, a hatalom minden" – tette hozzá.

A volt kormányfő szerint a politikai pragmatizmusnak nem kellene egyenlőnek lennie az önfeladással és az elvtelenséggel. "Orbán Viktor elárulja a magyarok történelmi érdekét, elárulja a Nyugatot" – mondta, megjegyezve, nincs az az orosz befektetés, ami feledtetni tudja Oroszország ukrajnai agresszióját, vagy "bocsánatossá teszi az önkény uralmát".

Gyurcsány Ferenc emellett szólt arról is, hogy Magyarországnak nem áll érdekében a paksi atomerőmű bővítése, ezért mindent meg kell tenni annak leállításáért, hasonlóan az Oroszországgal szembeni embargó fenntartásához.

Párbeszéd: Orbán Viktor az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki

Orbán Viktor miniszterelnök és pártja az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki Magyarország érdekei helyett, és a Jobbik is ugyanezt teszi – mondta a Párbeszéd szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tordai Bence szerint a magyar nemzeti érdekeket az szolgálná, ha minél gyorsabban csökkentenék, vagy megszüntetnék Magyarország energiaellátási függőséget Oroszországgal szemben. Ehhez képest Orbán Viktor egy lépést sem tett ebbe az irányba – fűzte hozzá.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A szóvivő szerint Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tárgyalása során semmilyen, a magyar érdekeknek megfelelő előrelépés nem történt, az orosz elnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy Putyin bebizonyíthassa: egy európai uniós és NATO-tagállamban királynak kijáró tisztelettel fogadják, ezzel demonstrálva, hogy "betette a lábát az ajtóba".

Tordai Bence hazugságnak mondta azt az állítást, ami szerint 6,5 milliárd dollár veszteség érte volna Magyarországot az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók miatt, szerinte ennek nagyjából a tizede, amit a magyar kivitel veszített a korlátozásokkal.

LMP: Orbán Viktor elárulta a nemzetet

Az LMP szerint Orbán Viktor gázért, valamint vélt vagy valós gazdasági előnyökért elárulta a nemzetet a Vlagyimir Putyinnal folytatott csütörtöki budapesti találkozóján, szerintük a miniszterelnök nem a nemzeti érdeket, hanem a saját és a köreihez tartozók gazdasági érdekeit képviselte.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ungár Péter a magyar miniszterelnököt bírálva közölte: Orbán Viktor nem vette figyelembe azt a nemzeti érdeket, hogy ki kellene állnia a szomszédos Ukrajna területi integritásáért. A Magyarország energetikai függetlenségének szükségességét hangsúlyozó szakszóvivő azt is kritizálta, hogy Orbán Viktor az energetikai kérdésekben "teljesen befeküdt az orosz álláspontnak", miközben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést sem mondta fel.

Olyan hihetetlenül megalkuvó volt a magyar miniszterelnök, hogy már "azon sem lepődnénk meg, ha Havas Szófiát vagy bárki mást konzulnak nevezne ki" – mondta Ungár Péter az 1956-os forradalmat "horthysta provokációnak" nevező szocialista politikusra utalva.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések