Havas Henrik nem kíméli a közszereplőket. A riporternek általában mindenről és mindenkiről megvan a véleménye, legutóbbi interjújában például Friderikusz Sándorról, Majkáról és Balázsról is beszélt.
4 éve történt operációjáról, közérzetéről, sportról, Havasnéról, saját beszélgetős műsoráról, valamint és a hazai televíziós arcokról beszélt Havas Henrik. Viszonyáról Friderikusz Sándorral jó ideje lehet tudni, hogy nem felhőtlen: korábban többször beszélt arról, hogy műveletlen, számító embernek tartja, nemrégiben pedig egy interjú miatt savazta.
Most így nyilatkozott kollégájáról: "Nem azt várom, hogy kolostorba vonuljon és vezekeljen, mert ellopta a Szorító című műsoromat, amit Tarnaival csináltunk. Egyébként sosem titkoltam, hogy csodálom a szorgalmáért, azért, ahogy a szakmát kitanulta, és ezzel nekem is utat mutatott. Rájöttem, ha ő lehet riporter, akkor én miért ne lehetnék érsebész? Nekem is lenne a fülemben egy apró kis hangszóró, és egy Mihancsik nevű professzor mindig mondaná, hogy merre vágjak" - mondta, de a Bors kérdésére beszélt Majkáról és Sebestyén Balázsról is.
"Majkát nagyon kedvelem, ózdi proligyerek, akinek vág az esze" - jelentette ki.
Forrás: life.hu

