Egyre rosszabb a helyzet Kelet-Ukrajnában, az ukrán településen most a hajnali órákban volt több gránátrobbanás - számolt be Ukrajna országos Rendőrfőkapitánya.
Az éjszakai robbantásban, ami a hajnali órákban történt, hat ház sérült meg, számol be a rendőrség, egyenlőre sérültekről vagy halálos esetekről nem tudni.
Mustafa Nayem, az egyik zászlóalj szakaszparancsnoka azt nyilatkozta, hogy megpróbálnak mindenben segíteni az embereknek, önkéntesek meleg ruhát és ételt szállítanak a városba, azt is elmondta, hogy erősebb generátorokra van szükség, hisz még mindig nincs áramellátás a 17 ezres lakosság körében, ugyanakkor a gáz és vezetékes víz már elindult a településen.
Napközben viszonylag nyugalom volt, nem lehetett hallani semmilyen lőfegyver hangját, azonban folyamatosan lehet számítani az orosz szakadárok egyre gyakoribb támadásaira.
Eddig 149 embert evakuáltak, közöttük 91 gyermeket, és még 70 gyermek kimenekítését tervezik a veszélyes övezetből. Nagyon sokan azonban maradtak, a lakosság 95 százaléka nem akarja elhagyni az otthonát azzal magyarázva, hogy nekik nincs hová menniük. A legkorábbi támadásokban újabb két katona vesztette életét, ezzel együtt már 13-ra emelkedett az elhunyt katonák száma. Nagyon sok továbbra is a sérült és a megrongálodótt épületek száma is 78-ra emelkedett. A mentőszolgálat arról számolt be, hogy vészhelyzet esetén készen állnak arra, hogy az egész várost evakuálják. Több busz áll rendelkezésre, ami majd elszállítaná az embereket.
Blokkolás alatt a Donbászi vasútállomás
A délelőtti órákban a rendőrségre a bahmuti vasútállomás dolgozójától bejelentés érkezett, miszerint közel 50 ismeretlen fegyveres ember megállította a vonatot és autójukkal a vasúti átjárón leblokkolták a forgalmat, illetve hatalmas sátrakat kezdtek felállítani.
Mint később kiderült, Bahmutban az ATO-s veteránok és az aktivisták voltak a felfegyverkezett személyek. „Az akciókhoz Ukrajna különböző régióiból katonák, önkéntesek és aktivisták csatlakoztak” – tették hozzá a kereskedelmi blokád központjában. Az ukrajnai Donyeck megyében a rendőrkapitányság vezetője, Vjacseszlav Abroszkin utasítására riasztották a bahmuti rendőrség embereit – írja a Ria Novosztyi ukrán hírportál.
Forrás: hirado.hu

0 Megjegyzések