A fél ország elámult, amikor Kanizsa Gina dalra fakadt. A szolnoki hölgy elvarázsolta A Dal 2017 show-műsor zsűrijét és sok tévénézőt is. Akár kijut Gina Kijevbe, az Eurovíziós Dalfesztiválra, akár nem, ajándékát átnyújtotta: csodálatos hangját és sodró lendületű slágerét.
Egy egykori verseghys hölgy is szerepel A Dal 2017 show-műsorban. Kanizsa Gina a múlt hét végén fantasztikus sikerrel jutott tovább olyan, már ismert énekesek mellett, mint például Kállay-Sanders András. Az énekes Szolnokról indult világhódító útjára
.
– Eszem ágában sincsen világot hódítani! – nevet fel Gina.
– Egyszerűen csak szeretnék sok emberhez eljutni dalommal, zenénkkel. Jazzation acappella együttesünket hazánkban kevéssé ismerik, külföldön annál inkább. Jó lenne, ha Magyarországon is többen tudnák, kik vagyunk – mondja az ifjú énekes, akit arról faggatunk, hogyan került zenei pályára egy reál gimnáziumból.
– Éppen a Verseghy volt a kitérő az életemben, a zene világából kerültem be ebbe a suliba. Mint kodályos diák, Zsákai Katalin irányításával sajátítottam el a zenei alapokat, neki köszönhetem azt, hogy most ott vagyok, ahol vagyok. Úgy vélem azonban, mindenhol, ahol jártunk, járunk, az hozzátartozik utunkhoz, amin végig kell mennünk.
Gina ma már ritkábban jár haza, nyüzsgő élete, fellépései, tanulmányai a fővároshoz kötik.
– Szeretem Szolnokot, korábban hetente megfordultam otthon és nem azért, mert haza kellett vinni mosógép hiányában a szennyest. Több formációban is énekeltem a városban, a Celofan Kollektivával, az E.T.a.P. zenekarral és a Calm Spirittel igyekeztünk a zenei életnek valamiféle alternatívát nyújtani. Ma már csak havonta jutok haza, a zeneakadémiai tanulmányaim sok időt igényelnek.
Kiderül, Gina jazz-énektanár lesz, már tanít óraadóként egykori konzijában.
– Szeretek oktatni, jól érzem magam a diákjaim körében. Ezt a közeget ismerem, ezt „tudom". Bár mindig mondom a tanítványaimnak, hogy mindent azért én sem tudhatok, hiszen a zene komplex: egyszerre matematika, fizika, irodalom, pszichológia, történelem és más, valami spirituális is. Az önmagunk megismeréséhez vezető legjobb út. Ha a tanításra, a lehetőségeimre gondolok, azt hiszem, királylányéletem van, amibe sok minden belefér – bólogat.
Ilyen a főzés szigorúan természetes, növényi alapanyagokból, a mozi és a koncertek. Furcsa talán, de Gina a jazz mellett a hipp-hopp előadások rajongója.
– Arra kell ügyelnem, hogy ne szippantson be a világ, ez az egész itt körülöttem. Jó lenne például sokkal többet mozognom, olvasnom és együtt lennem a barátaimmal. Igen, a szolnokiakkal is...
Korábban már volt itt vokalista
Kanizsa Georginának korántsem ismeretlen ez a műsor, A Dal. Korábban ugyanis vokalista volt Gina ebben a műsorban, ma már viszont versenyzőként lép fel, sok más barátjával, kollégájával együtt. Akad, akivel együtt zenél az énekes, másnak pedig dalokat ír. Mujahid Zolival a Zeneakadémián osztálytársak.
– Nem tekintek rájuk versenytársként, amúgy sem vagyok versenyző típus. Olyannyira nem, hogy a műsor közben, amikor a tabelláról meg a pontokról kérdeztek, nem is értettem az egészet. Én a zenével foglalkoztam, és a jövőben is ezzel fogok. Egyelőre nem tudom, mikor lépek újra színpadra: február 10-én vagy 11-én..., de az biztos: ott leszek, és remélem, újra elnyerem a közönség és a zsűri tetszését, ezért mindent megteszek.
Forrás: szoljon.hu
0 Megjegyzések