Csábi Bettina 5, de akár 20 évre is börtönbe kerülhet

 Egyetlen szó nélkül ülte végig a tárgyalást volt férje mellett Csábi Bettina egykori kick-box-világbajnok tegnap. A kérdés csak az, hogy a Fitness iparban kinek lehetett útjában Bettina? 
Fotó: Weber Zsolt
A kétgyermekes édesanya számára igen nagy a tét: akár 20 évre is börtönbe kerülhet. Csábit és nyolc társát ugyanis bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják. Az ügyben várhatóan márciusban születik ítélet. A vádirat szerint egy bajai cég több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, majd a papírok szerint az árut Szlovákiában értékesítették. A valóságban azonban a gabonát Magyarországon adták el, áfát azonban nem fizettek.

Csábi védője jelezte: minimum háromórás perbeszédre készül a márciusi tárgyalási napon.

Az ügyészség mind a kilenc vádlott esetében szabadságvesztés kiszabását kéri a bíróságtól. A vádhatóság Csábi Bettinától 147 millió, a férjétől 315 millió, a többi 7 vádlottól összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményezett.

Egy korábbi tárgyaláson Csábi azt mondta: nem tudott arról, hogy külföldről gabonát hoztak be, és azt korábbi férje, az elsőrendű vádlott értékesítette. Az elsőrendű vádlott nem tett észrevételt egykori felesége állításai kapcsán.

Forrás: blikk.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!