Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A szerencsén múlott, hogy nem történt gyilkosság Debrecenben

A rendőrök vádemelést javasolnak emberölés kísérletének gyanúja miatt egy debreceni férfival szemben.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály nyomozást folytatott B. Ferenccel szemben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint 2016. szeptember 7-én Debrecenben, a Sikló utcában férfiak vitatkoztak össze, ekkor történt a bűncselekmény: a gyanúsított szó nélkül a sértett háta mögé lépett és egy késsel megvágta a nyakát.

Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a 28 éves sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, azonban a vágástól életveszélyesen is megsérülhetett volna és csupán a véletlennek köszönhetően nem vesztette életét a bántalmazás következtében.

A rendőrök a debreceni lakost elfogták, majd kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság 2016. szeptember 9-én elrendelt.

A nyomozók a 25 éves gyanúsítottal szemben a napokban befejezték a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbították a főügyészség részére.

 police.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések