Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a magyar kormány migrációs politikája ellen szól a hétfői európai parlamenti (EP) meghallgatás.
A szóvivő az M1 aktuális csatornának azt mondta az uniós parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülése kapcsán, hogy
MAGUKAT CIVILNEK VALLÓ, ALAPVETŐEN A BEVÁNDORLÁST SEGÍTŐ SZERVEZETEK, ILLETVE POLITIKUSOK ÉRVELNEK A MAGYAR KORMÁNY ELLEN.”
Hangsúlyozta, hogy a kormány az elmúlt másfél évben következetesen képviselte álláspontját az illegális migrációval kapcsolatban. A második védelmi vonal felállítására azért van szükség, mert nullára akarják csökkenteni a migránsok számát,
TEHÁT LEHETETLENNÉ AKARJUK TENNI, HOGY ILLEGÁLISAN EURÓPÁBA LEHESSEN JÖNNI.”
Azt is hangsúlyozta, hogy a jogszabályi szigorításokra azért van szükség, mert a bevándorlók már kiismerték a magyar, illetve az uniós migrációs rendszert és kijátsszák azt, ezért a kiskapukat be kell zárni.
A kormányszóvivő úgy fogalmazott, a miniszterelnök által javasolt intézkedések több elemét más európai országok is bevezették, vagy azt tervezik, így Magyarország példát mutatott ebből a szempontból. Hozzátette, hogy úgy látszik, a LIBE-bizottságban még mindig vannak olyanok, akik bevándorláspárti politikát támogatják. Kijelentette, a kormány politikai konfliktusra számít a második védelmi vonal és az új jogszabályok miatt, mert
AZ ELLENTÉTES POLITIKAI ÉRDEKEKET KÉPVISELŐ CIVIL SZERVEZETEK EURÓPA MEGVÉDÉSÉVEL SZEMBEN FOGNAK ÉRVELNI.”
A LIBE hétfői ülésén a magyar jogállamiság helyzete az egyik téma, a magyar kormány nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter vett részt a vitán, amelyen felszólalt több civil szervezet képviselője - írja a 888.hu.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
0 Megjegyzések