Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A fegyverszakértő és az orvosszakértő véleménye ellentétes egymással a Győrkös-ügyben

A védelem álláspontja szerint a fegyverszakértői vélemény ellentétes az őrnagy úr vonatkozásában korábban beszerzett orvosszakértői véleményben foglaltakkal, illetve a tanúvallomásokkal is az érintettek előszobában történő elhelyezkedését illetően.
Pénteken Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte az MTI-vel: “az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és beazonosították a lövedéket is”.

A Távirati Iroda is annak kapcsán kereste meg a Főügyészséget, hogy a sajtóban több helyen megjelent: “a gyilkosságot nem a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet egyik alapítója, Győrkös István követte el, hanem baráti tűzben vesztette életét a hősi halált halt, posztumusz alezredessé előléptetett Pálvölgyi Péter”.

Nagy Andrea közölte: a daktiloszkópus szakértő, az igazságügyi vegyészszakértő, valamint az igazságügyi fegyverszakértők már elkészítették szakvéleményüket. Az utóbbi állapította meg szakértői bizonyossággal, hogy a sértettet a gyanúsított gépkarabélyából származó lövés találta el.

Azt ugyanakkor elismerte, annak érdekében, hogy más irányból is bizonyítsák azt, hogy a halálos sérülést a gyanúsított által használt gépkarabélyból kilőtt lövedék okozta, a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői vélemény beszerzéséről intézkedett. A genetikus és a fizikus-kémikus szakértői vélemény, valamint az egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői vélemény elkészítése még folyamatban van – tette hozzá. Tehát, mindössze a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok szerint “nem baráti tűz történt” Bőnyben.

Ezt a vélelmet erősítette meg Győrkös István jogi képviselője is:
“A szakvéleménnyel kapcsolatos észrevételeinket, illetve kifogásainkat már megküldtük a Központi Nyomozó Főügyészség részére. A védelem álláspontja szerint a fegyverszakértői vélemény ellentétes az őrnagy úr vonatkozásában korábban beszerzett orvosszakértői véleményben foglaltakkal, illetve a tanúvallomásokkal is az érintettek előszobában történő elhelyezkedését illetően”.
Amennyiben a szakvélemény szerinti lövés lett volna az, amely Pálvölgyi Pétert eltalálta, akkor egy további, az ügyfelem által leadott lövésnek is el kellett volna találni az őrnagyot – szögezte le dr. Takács Zoltán, Győrkös István ügyvédje - írja a harcunk.info.

Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések