Az év első bemutatójának egy zenés komédiát választott a Békéscsabai Jókai Színház. A Balkán Kobra egy üzletemberről, vagyis inkább egy bármivel üzletelő emberről és az őt unó feleségéről szól. Az asszony szeretné, ha a férj valahogy likvidálódna, ehhez többek segítségét is kéri. Így jön a képbe a Kobra, a rettegett bérgyilkos.
Felgördült a függöny és kezdetét vette a káosz. Van az ember fejében egy bizonyos kép arról, hogy milyen lehet a Balkán, és ez a bizonyos kép cirka egy perc alatt elevenedett meg előttem a színpadon. Kezdve a díszlettel, amiben aztán minden helyet kapott, így a telepakolt kredenc, egy kakukkos órának tűnő mosógép kitömött fácánnal, meg egy kanapéként funkcionáló fél Seat, ami remélem, legalább Ronda típusú, mert úgy lenne igazán szép, de ennyire azért nem értek az autókhoz. Na szóval, egyszer csak az ember szeme elé tárul ez a „minden”. És még fel sem fogjuk, hogy mi ez a rengeteg holmi, amikor rákezd egy kakas, és a minden mellé hirtelen megjelenik mindenki, legalábbis úgy tűnik, mert annyian szaladnak át hirtelen a színen. És az egy dolog, hogy szaladnak, de ezek az emberek még kiabálnak is, és olyan göncöket viselnek, amitől még hangosabbnak tűnnek, mert annyira harsány színekben pompáznak. Hogy mi van rajtuk? Ismétlem magam: minden. Ami a szekrényen kifér.
Na, köszönöm szépen, az én fejemben pont ilyen a Balkán. Persze van erre egy jó szó, mégpedig az eklektika, és ha én ezt a szót valakinek egyszer el kéne, hogy magyarázzam, szócséplés helyett inkább elvinném erre a darabra és a végén azt mondanám neki: hát, ez AZ. És mindezt, mind a díszletet, mind a jelmezt Bujdosó Nóra „követte el” előre megfontolt, letaglózó szándékkal.
Ha a szemünket nem érte volna elég inger, akkor ott van a zene, amit Kucsera Géza szerzett, és az embernek muszáj rá dobolnia a lábával, mert annyira olyan, de amint felcsendül a zene, megint jön a vizuális sokk: te jó ég, ezek táncolnak. Nem is az, hogy táncolnak, hanem az, hogy hogyan! Fejes Kitty a koreográfia kiagyalásánál nem fogta vissza magát, de ahhoz, hogy teljes legyen a kép, pont ezek a színészek kellettek, akik vagy nem tudnak annyira táncolni, vagy lejjebb csavarták kicsit a tánctudás szintet, és komolyan mondom, ez így volt tökéletes. Mert így tényleg az egyszerű-egyszeri balkáni embert láthattuk, aki bizony táncra perdül, ha elhúzzák (vagy inkább fújják, az ilyen zene esetében) a nótáját, és csak úgy, zsigerből röpködnek a végtagok, meg ránganak a csípők. Ezt Tege Antal, alias Jovo Sztaniszavljevics Kobra annyira hozta, hogy én jelenetről jelenetre azt vártam, hogy végre megint táncolni kezdjen. Meg röhögni.
Csomós Lajost én nagyon otthon éreztem a vállalkozó, Juraj Ardonjak szerepében, pláne így, hogy tekintélyes szakállat növesztett. Vele ellentétben már kevésbé illett a képbe Köböl Lilla, aki meglehetősen szerény alakítást nyújtott. És ezt, hogy szerény, nem úgy értem, hogy nem adott bele apait-anyait, hanem neki egyszerűen olyan hangja van, amitől szinte jelentéktelennek tűnik a sok harsány ember között. Azért a „szinte”, mert a történet szerint hatalmas érdeklődés veszi körül a szépséges Tonkát, akinek kegyeiért minden férfi harcol, így gyakorlatilag rá lett erőltetve a figyelem. Bezzeg amikor énekelt, még a falakat is megrengette, de a prózai részeknél már visszafogottabb alakítást nyújtott.
Nem úgy, mint Komáromi Anett, azaz Ankica, aki mind látványban (azok a ruhák, azok a gesztusok...), mind hangzásban iszonyúan sok volt, és kérem, ha ez a balkán, akkor pontosan erre van itt szükség.
Katkó Ferenc nemcsak rendezte a darabot, de szerepelt is benne, mint Joszip Zeljics. Ő az, aki felbérelte a Kobrát, hogy segítsen neki eltenni láb alól Ardonjakot. Naná, hogy segítségre volt szüksége, hiszen Katkó ismét egy jámbor, ám mamlasz figura szerepét öltötte magára, akit egyszerűen muszáj imádni a gyermekies egyszerűsége miatt.
Az előadást nem ajánlják 16 éven aluliaknak, de ez nem csak a trágár beszéd, az erőszakosság vagy az egyes szexuálisan túlfűtött jelenetek miatt megszívlelendő, hanem azért is, mert a történet a '90-es években játszódik, a poénok zöme is e szerint van aktualizálva, úgyhogy ha az ember nem akarja húszpercenként az „az kicsoda?”, „az mit jelent?” és hasonló típusú kérdések megválaszolására szánni az időt, akkor a gyereket inkább otthon hagyja.
Megjegyzés: mire az írás végére értem, szakértő rokonok megerősítettek, hogy a kocsi tényleg Ronda. És tényleg ronda.
